Von der Leyen: az EU az energiahordozók közös beszerzésben egyezett meg

Az EU vezetői beleegyeztek a gáz, a cseppfolyósított földgáz (LNG) és a hidrogén közös vásárlásába, annak érdekében, hogy lenyomják a fogyasztói árakat - közölte az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, a tagállamok vezetőinek kétnapos csúcstalálkozóját követően, pénteken.

Ursula von der Leyen az Európai Tanács elnökével, Charles Michellel közösen tartott sajtóértekezletén azt mondta, hogy az energiahordozók közös vásárlásával az EU ki fogja használni kollektív alkuerejét. "Ha a gázpiacot nézzük, a globális vezetékes gázpiac 75 százalékát az európai adja. Tehát óriási vásárlóerőnk van" - hívta fel a figyelmet Ursula von der Leyen. Ahelyett, hogy a tagállamok túllicitálnák egymást, és azáltal megemelnék az árakat, összevonják a keresletet - tette hozzá.

Véleménye szerint eljött az idő, hogy az EU felülvizsgálja az európai uniós energiapiac felépítését, továbbá infrastrukturális fejlesztésekre van szükség a tárolókapacitás bővítésére. Elmondta, noha a tagországi vezetők megpróbáltak kompromisszumot találni a megugró energiaköltségek kezelésére, nem sikerült megállapodniuk a gáz és az elektromos áram árplafonjairól. Az erre vonatkozó javaslatát az Európai Bizottság májusban mutatja be - közölte.
A tagországok vezetői támogatták az Európai Bizottság azon terveit, amelyek kötelező gáztartalék létrehozását írják elő a tagállamoknak a jövő téli energiaellátás biztosítására és a növekvő költségek kezelésére. "Ez lesz az ellátási zavarok elleni biztosítékunk" - fogalmazott.


Kérdésre válaszolva azt mondta, Spanyolország és Portugália "különleges elbánásban" részesül az EU energiapiacán, hogy meg tudjanak birkózni az elszabadult villamosenergiaárakkal. Magyarázata szerint az Ibériai-félsziget "nagyon különleges" helyzetben van, mert a két ország energiamixében nagy a megújuló energia aránya, de "nagyon kicsi az összekapcsoltság" az unió többi országával. Emlékeztetett: megállapodásra jutottak Joe Biden amerikai elnökkel arról, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió új partnerséget hoz létre, hogy csökkentse Európa függőségét az orosz energiahordozóktól.

Washington vállalta, hogy a nemzetközi partnerekkel együttműködve már az idén legalább 15 milliárd köbméternyi cseppfolyósított földgáz szállítását (LNG) biztosítja az európai piac számára. Az Európai Bizottság pedig kötelezettséget vállalt arra, hogy együtt fog működni az uniós tagállamokkal, hogy legalább 2030-ig stabil, évente mintegy 50 milliárd köbméter keresletet biztosítson az amerikai LNG-termékek iránt - közölte von der Leyen.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a közös gázbeszerzésre irányuló mechanizmus létrehozásáról szóló megállapodást fontos döntésnek nevezte, mivel az ukrajnai háború energiaárakra gyakorolt negatív hatása egész Európában érezhető.

Alexander de Croo belga miniszterelnök az EU-csúcsról távozva adott nyilatkozatában üdvözölte a közös energiabeszerzésre irányuló mechanizmus létrehozást, amely véleménye szerint fontos előrelépés az energiaellátás zavarainak elhárítását célzó, tagországok közötti együttműködés szempontjából. Áttörésnek nevezte azt a megállapodást, amely szerint az Európai Bizottság javaslatot dolgoz ki az energiahordozók árplafonjának meghatározására az energiaiparral együttműködve.

Olaf Scholz német kancellár közölte, hogy Németország és más tagállamok rendkívül kétkedők az árszabályozással kapcsolatban. Azt mondta, a téma még visszakerül a következő tanácsülések asztalára.

Emmanuel Macron francia elnök elégedettségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság felhatalmazást kapott a közös energiabeszerzés megszervezésére. Véleménye szerint a közös és hosszú távú szerződés a legjobb eszköz a gázárak csökkentésére. Fontosnak nevezte az energiadiverzifikációt, aminek érdekében már most meg kell kezdeni a tárgyalásokat az olyan potenciális ellátókkal, mint Norvégia, az Egyesült Államok, vagy Katar.


Mario Draghi olasz miniszterelnök szerint Európának most van lehetősége arra, hogy közös fellépéssel hatékonyan korlátozza a gázárakat. Azt is elmondta, hogy az Európai Bizottság májusban bemutatni tervezett energetikai stratégiájában szerepelnie kell a villamosenergia árának a gázáraktól való függetlenítésének.

Az uniós csúcstalálkozó első munkanapján elfogadott zárónyilatkozatban a tagországi vezetők hangsúlyozták: a bevezetett szankciók képesek arra, hogy meghiúsítsák Oroszország képességét az Ukrajna ellen indított agresszió folytatására, azonban az intézkedések széles körű betartására van szükség. Az Európai Tanács felszólította Moszkvát, hogy állítsa le a háborús bűnnek minősülő támadásokat, tegye lehetővé humanitárius folyosók létrehozását, biztosítson hozzáférést a humanitárius segélyekhez és engedje szabadon a túszokat.

Az uniós tagállamok vezetői elkötelezték magukat amellett, hogy támogatást nyújtanak az ukrán kormánynak azonnali szükségletei kielégítéséhez, és a háború végeztével a demokratikus Ukrajna újjáépítéséhez. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki videókapcsolaton keresztül vett részt az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek tanácskozásán, azt mondta: az Oroszországgal folytatott háború az értékek összecsapása, amelyben Ukrajna méltónak bizonyult az európai uniós tagságra.

Az ukrán elnök megköszönte, hogy az EU katonai és humanitárius támogatást nyújt országának, ugyanakkor hangsúlyozta, az EU lassan reagál, és késik az újabb szankciók kivetésével Moszkva, és különösen az orosz energiaszektorral szemben, amely "Vlagyimir Putyin orosz elnök hadigépezetét táplálja".

 

MTI/címlapfotó: twitter.com/vonderleyen

2022. március 26. 07:12
Saját nagymamája molesztált egy 10 éves kisfiút Alsózsolcán
A nő hajnalban ment oda az alvó gyerek ágyához, lehúzta a nadrágját és molesztálni kezdte, amikor pedig ellenkezett,...
Mentőhelikopter sietett a kerti zöldhulladék égetéshez Hódmezővásárhelynél
Megsérült egy nő és egy férfi is, mindkettejüket kórházba szállították.
Delta: 250 millió készpénz, százmilliós lefoglalások és több mint 3500 büntetőeljárás
A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények megelőzésére és felderítésére összpontosító DELTA Program első három hón...
Elképesztő horrorkaravánt vettek videóra az M7-esen
Több horrorkaraván láttunk már, de ilyet még sosem.
Ház tetejére zuhant egy kocsi, videón a döbbenetes baleset
Borzasztó autóbaleset történt egy Missouri állambeli Veterán Emlékcsarnoknál az Egyesült Államokban a napokban, a ha...
Meghalt egy 13 éves tinilány, miután egy gerely fúródott a szemébe
Testnevelés órán történt a tragédia.
A Nagy Duett után visszatér a képernyőre az egykori tévés
Rendkívül népszerű műsorban vállalt szerepet.
Több száz méteres körben szóródtak szét a pilisborosjenői ház darabjai
Halálra égett egy 90 év körüli asszony Pilisborosjenőn. Valószínűleg elektromos zárlat miatt gyulladt ki a faház, ah...
Nyitrai Zsolt: akadálymentes a Voks 2025 online felülete
Akadálymentes a Voks 2025 online felülete, így a siketek és nagyothallók, valamint a látássérültek is elmondhatják v...
Megint egy ünneplő a tömegbe hajtott egy autós, többen megsérültek
Négy ember megsérült, ketten közülük súlyosan a délkelet-franciaországi Grenoble-ban, amikor egy autó a Paris Saint-...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.