Volt idő, amikor meg akarta ölni apját Will Smith

A sztár gyerekként sokat szenvedett bántalmazó apjától, még az is az eszébe jutott, hogy megöli.

2021. november 04. 18:52

Fájó sebeket tépett fel Will Smith, döbbenetes őszinteséggel beszélt nehéz gyerekkoráról – számolt be róla a Mirror.

A sztár apja alkoholfüggőségtől szenvedett és rendszeresen bántalmazta az édesanyját. Nem csupán verbálisan kegyetlenkedett az asszonnyal, de fizikálisan is, aminek a színész szemtanúja volt gyermekként.

Egy alkalommal, amikor apja olyan erővel ütötte meg édesanyját, hogy az a földre zuhant és vér ömlött a száján,  elemi erővel öntötte el a tehetetlen düh. Arra gondolt, meg szeretné ölni.  Az eset után sokáig küzdött a gondolattal,  meg akarta védeni tehetetlen édesanyját.

A világhírű színész elmondása szerint az édesapa, amikor nem ivott,  szinte normális apaként vett részt a család életében, játszott a gyerekekkel, meccsekre járt velük, és minden buliban benne volt.

A szülők végül elváltak, amikor Will tinédzser lett, ennek köszönhetően kikerült a nyomasztó élethelyzetből és viszonya is sokkal jobb lett apjával.

Ugyan idősebb William egészen 2016-os haláláig szenvedett az alkoholizmustól, mégis minden közös programra vagy filmbemutatóra teljesen józanul ment el.

Orbán: meghosszabbítja a kormány az oltási akcióhetet
Egy héttel meghosszabbítja a kormány a hétfőn indult oltási akcióhetet - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a...
Tóth Andi és Andrei Mangra kéz a kézben sétálgattak
A Dancing with the Stars második évadának győztes párja, Andi és Andrei a Budapest Fashion Weeken jelentek meg együt...
Machetével támadt a diákjaival utazó tanárra az agresszív férfi
Az általános iskolai tanár diákjaival szállt fel az egyik budapesti villamosra, amikor a férfi belekötött az egyik f...
Újabb életveszélyes büntetőfékezőt vett fel egy autós
A fedélzeti kamera rögzítette, ahogy büntetőfékezett a felelőtlen autós.
Legkevesebb félmillió ember életét menthette meg az oltás Európában
Csak Európában legkevesebb félmillió ember életét menthette meg a koronavírus elleni oltás - írta csütörtökön ismert...
Megindító John Travolta köszönetet mondó videóüzenete
Csodálatos módját választotta a világsztár a köszönet-nyilvánításnak. Egy családi videó-összeállítással köszöntötte ...
Otthon lábadozik Torgyán özvegye
Alaposan ráijesztett a szeretteire néhány héttel ezelőtt Torgyán József özvegye. Cseh Máriát mentővel kellett kórház...
50 felett is bomba formában van
Az én gyönyörű kolléganőm, Barta Sylvia 50 felett is hihetetlen bomba formában van. A csinos időjárás-jelentőnk titk...
Csecsemőként fogadták örökbe lányukat
Mindene remegett Miklósa Erikának, amikor 2015-ben valóra vált az álma: ő és férje örökbefogadó szülők lettek. Bíbor...
Megjelent az új dél-afrikai vírusvariáns Európában
Belgiumban kimutatták a koronavírus új, a Dél-afrikai Köztársaságban felfedezett variánsát, ami miatt a belga kormán...