
Brüsszel az orosz gázimport megtiltásával ellehetetlenítené a rezsicsökkentést
A Kúria vasárnapi döntésének értelmében a Nemzeti Választási Bizottságnak ezen a héten le kell bonyolítania az összes érvényes főpolgármesteri szavazólap újraszámolását.
Vitézy Dávid a fejleményekre reagálva a közösségi oldalán úgy fogalmazott, egy versenyző demokráciában ilyen szoros eredmény mellett ez teljesen természetes, ugyanakkor megjegyezte, ez már korábban is megtörténhetett volna.
A főpolgármester-jelölt szerint minden szükséges garanciális elemnek biztosítottnak kell lennie, ugyanis rövid idő alatt kell rengeteg szavazólapot megszámlálni.
Vitézy úgy gondolja, a lezárt urnákat csak az NVB delegáltak, a sajtó és a három, a szavazólapokon választható főpolgármester-jelölt által delegált megfigyelők jelenlétében kellene felnyitni.
Emellett szerinte minden kerületben meg kell arról győződnie a nyilvánosságnak és a delegáltaknak, megfigyelőknek egyaránt, hogy kellő biztonsággal kizárható-e, hogy a szavazólapokhoz bárki hozzáférhetett a kerületi polgármesteri hivatalok épületeiben, ahol eddig őrizték azokat.
Harmadik pontként azt említette, hogy minden kerületben biztosítani kell a lehető legszélesebb nyilvánosságot az újraszámlálás során, illetve hogy a megfigyelők esetleges észrevételei és panaszai azonnal jegyzőkönyvezve legyenek az NVB számára.
Mindannyiunk közös érdeke, hogy a lehető leghamarabb pont kerüljön ennek az elhúzódó választási folyamatnak a végére, akárhogy is változik az eredmény, tehát akár nő, akár csökken, akár változatlan marad az újraszámlálás nyomán a 41 szavazatos különbség köztünk Karácsony Gergellyel
– fűzte hozzá Vitézy Dávid, aki reméli, a jelenlegi városvezető számára is elfogadhatóak ezek a feltételek.
Címlapfotó: MTI/Purger Tamás

Brüsszel az orosz gázimport megtiltásával ellehetetlenítené a rezsicsökkentést

Meggyőző a Fidesz előnye, az ősz is a kormánypártnak kedvezett

Orbán Viktor: A minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

Eltűnt Magyar Péter előnye, már a Medián mérése sem jósol sok jót neki

Nem tetszik a tiszás influenszernek, hogy jövőre emelkednek a bérek

„A balliberális kutatók elkezdték hozzáigazítani a számaikat a valósághoz”

Újabb megszorítás jöhet a Tiszától: több tízezer forintos teher az autós családoknak + videó

Brüsszel Brüsszellel szemben: óriási kockázatot jelent az ukrán mentőcsomag

Ukrajna ismét hazánk energiaellátását támadja, miközben Brüsszel a kormány ellen szövetkezik

Két tüntetés, egy üzenet: nem a sorkatonaságra! + videó

Valami megtört: már a Medián szerint is eltűnt Magyar Péter előnye

Októberben is többet vásároltak a magyar családok