Vitályos Eszter: a kormány mindig elkötelezett volt a nők védelmében

Vitályos Eszter kormányzóvivő a hirado.hu-nak adott, szerdán megjelent interjúban a kormány új intézkedéseiről beszélt, amelyek célja a nők elleni erőszak visszaszorítása. Kiemelte, hogy a kormány mindig elkötelezett volt a nők védelmében, a reformok pedig ezt kívánják erősíteni, "egyetlen segélykiáltás sem maradhat válasz nélkül".

A portál azt írta, hogy január 29-én egy 43 éves japán nő lakástűzben vesztette életét Budapesten. A rendőrség szerint a kezdeti vizsgálatok nem mutattak idegenkezűségre utaló jeleket. Február 3-án a rendőrség már emberölésként kezelte az ügyet, miután bizonyítékok utaltak arra, hogy az áldozatot a volt férje gyilkolhatta meg. A férfit a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége elfogta, majd letartóztatták - tették hozzá.

Úgy fogalmaztak, hogy az ügy közfelháborodást váltott ki, miután az az információ terjedt el a közösségi médiában, hogy az áldozat korábban a rendőrségnél is feljelentést tett, de nem kapott megfelelő segítséget tőlük.

Később ezért, illetve az eset kapcsán zajló rendőri kommunikációért a rendőrség elnézést kért. A fővárosi rendőrfőkapitány által elrendelt belső vizsgálat eredményeként az V. Kerületi Rendőrkapitányság állományából öt ember ellen indult fegyelmi eljárás; egy alosztályvezetőt más beosztásba helyeztek, egy osztályvezetőt felmentettek beosztása alól - írták.

A kormányszóvivő az interjúban emlékeztetett, az országos rendőrfőkapitány által elrendelt vizsgálat keretében a rendőrség felülvizsgálja azokat a családon belüli erőszakkal kapcsolatos ügyeket, amelyeket bizonyíték hiányában lezártak, vagy valami más okból felfüggesztettek. A folyamatban lévő eljárások szigorúbb szakmai felügyelet alá kerülnek, hogy a hasonló tragédiák a jövőben elkerülhetők legyenek.


Vitályos Eszter a hirado.hu-nak azt mondta, a kormány mindig elkötelezett volt a nők és a családok védelme iránt, az eset viszont rámutatott a rendszer hiányosságaira, ezért a kormány reformokat kíván bevezetni, hogy többé ne történhessen ilyen tragédia.

Hangsúlyozta, hogy "egyetlen segélykiáltás sem maradhat válasz nélkül".

Kifejtette továbbá, hogy a kormány aktív lépéseket tesz a változások érdekében. "A rendőrök érzékenyítő képzése kibővül, amely nem opcionális, hanem kötelező lesz minden rendvédelmi dolgozó számára. Célunk egy olyan rendőrség kialakítása, amely fokozott empátiával és szakértelemmel kezeli a családon belüli erőszak eseteit" - emelte ki.

A kormány álláspontja szerint a nők elleni erőszakkal szembeni zéró tolerancia továbbra is érvényben marad.

Vitályos Eszter arról is beszélt, hogy a családon belüli erőszak megelőzése, a nők védelme közös társadalmi felelősség. "Nem engedhetjük meg, hogy bárki bántalmazást szenvedjen el anélkül, hogy megfelelő segítséget kapna. Ez nem magánügy, hanem társadalmi felelősségvállalás kérdése" - mondta.

A bevezetett reformok is ezt tükrözik: meg kell védeni a nőket a családon belüli erőszaktól, és egy olyan rendőrségnek kell védenie és szolgálnia, amelyhez bátran tudnak fordulni az áldozatok. Ennek érdekében már a szerdai frakcióülésen tárgyalnak az esetről - áll az interjúban.

MTI/A fotó illusztráció (MTI)

2025. február 19. 11:36
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Varázslóknak és boszorkányoknak öltöztek, így kedvezményesen mehettek be a látogatók a Gyöngyösi Állatkert elő Hallo...
A kötelező sorkatonaság bevezetéséről beszél a Tisza párt, miután kiderültek terveik a nyugdíjak megadóztatásáról, a...
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint Magyar Péteré - ez derül ki egy újabb fel...
Ketten meghaltak, amikor kamion csapódott az autójuknak Romániában. Sokkoló videó készült a tragédiáról, a teherautó...
Nemcsak magyar, hanem például egy svájci csapat is indult a kolbásztöltők versenyén a békéscsabai kolbászfesztiválon...