
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Szombat éjjel egy, a romániai Marosvásárhelyen lévő játékbarlangba rontott be egy dühös férfi, aki minden előzetes provokáció nélkül elővette zsebéből a medveriasztót és azzal fújt le három ott tartózkodót. Az egyik érintett, K. Attila elmondta a helyi sajtónak, hogy az elkövető és az egyik áldozat között régóta konfliktus áll fenn.
A támadó a kezében lévő viperát végül nem használta, de a spray olyan erősen koncentrált, hogy súlyos szemsérüléseket okozott vele, áldozatai meg is vakulhattak volna, ezért a közeli kórház sürgősségi osztályán látták el őket.
Az 52 éves és egy 54 éves férfi konfliktusa ügyében a rendőrség közrend- és csendháborítás, ütlegelés és egyéb erőszakos tettek, valamint veszélyes eszközök jogtalan használata miatt indított eljárást – írta meg a Krónika online.ro.
A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott