
Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó
Csak felsőfokban lehet beszélni annak a két fiatalnak a felelőtlenségről, akik kis híján tragédiát okoztak szabálytalanságukkal hétfőn délután a vajdasági Szabadkán – osztotta meg a Subotica.com.
Egy nő a József Attila utca és a Žarko Zrenjanin utca kereszteződése felé tartott autójával, amikor a mellékútról a páros elévágott egy elektromos biciklivel.
A sofőr azonnal érzékelte, hogy mekkora a baj, még időben tudott reagálni, és félrerántotta a kormányt jobbra. Így azonban ő húzta a rövidebbet, hiszen lefékezni már nem volt elegendő ideje, ezért nekicsapódott egy épület falának.
Szerencsére az ijedtségen kívül nem esett komolyabb baja a nőnek, a kocsijáról viszont ez már nem mondható el.
A fiatalok láthatóan nagyon jól tudták, hogy mekkorát hibáztak, ennek ellenére azonban még csak oda sem mentek megnézni, jól van-e a vétlen fél, helyette mintha mi sem történt volna, elhajtottak a kerékpárral a helyszínről.
Az autóját összetörő nő felháborodott a történteken, és a nyilvánossághoz fordult. Jelezte, a rendőrség már keresi a két gyereket.

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval