
Az udvaron szülte meg gyerekét egy fiatal nő, a pici meghalt - videóval
Nem kis feltűnést okozott Cash, a póni, miután nemrég villamosra szállt a németországi Lipcsében – számolt be szerdán a Bild.
Gazdája, a 20 éves Jenny barátai és tanárai társaságában ünnepelte meg az utolsó tanítási napot. Az összejövetelre a ló is hivatalos volt, és örömmel rótta is a köröket az iskola udvarán.
Minden a legnagyobb rendben volt, egészen a hazaútig. Ekkor ugyanis Cash megbokrosodott, egyértelműen a tudtára adta mindenkinek, hogy nem szeretne tovább gyalogolni.
Jennynek így törnie kellett a fejét, miként kerüljön haza szeretett paripája. Áttanulmányozta a városi közlekedési társaság szabályzatát, lovakra vonatkozó kitételt azonban sehol sem talált. Ezen felbátorodva jegyet vásárolt magának és Cashnek is, majd felszálltak egy villamosra.
Fél óráig voltak a járaton, az utasok, különösképpena gyerekek pedig nagyon élvezték a patás társaságát. Az egyik megállónál még a villamos vezetője is otthagyta a fülkéjét, és készített egy fotót az állatról, mondván 37 éves pályafutása során ilyen utasa még nem volt.
Casht két évvel ezelőtt mentették ki nagyon rossz körülmények közül, új gazdái mindent megtanítottak neki. Mivel rengeteg figyelmet kap, kissé elkényeztetetté is vált.
Biztos vagyok benne, hogy aznap tovább is tudott volna sétálni, de nyilván nem volt kedve hozzá a nagy melegben
– magyarázta Jenny.

Az udvaron szülte meg gyerekét egy fiatal nő, a pici meghalt - videóval

Zelenszkij dátumot követel Ukrajna csatlakozására, 2027-et

Meztelen férfi lopott el egy mentőautót, haldokló beteggel száguldott

Ukrán képviselő azt követeli, hogy Ukrajna törvényileg tiltsa be az orosz olaj szállítását a Barátság vezetéken keresztül

Európai Néppárt továbbra is teljes mellszélességgel állnak az ukránok mellett

Rekordközeli havazás és hurrikánerejű szél bénította meg az Egyesült Államok északkeleti partvidékét

Firenze városa áprilistól betiltja a bérelhető elektromos rollereket

Kényszersorozás: a földön rángatták az ukrán férfit Zelenszkij emberrablói

Kiborult a bili Ukrajnában: egy őrnagy botrányán keresztül mutatták be, hogyan tűnnek el az uniós pénzek

Elképesztő javaslat: Weber európai fiatalokat küldene Ukrajnába

Zelenszkij: Megkezdődött a harmadik világháború

Húsz ember öt óra hosszáig Tokió legmagasabb adótornyának liftjében rekedt