
Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét
Villámcsapás ért egy Boeing 777 típusú repülőgépet felszállás közben Kanadában, a Vancouveri nemzetközi repülőtéren – számolt be szerdán az AirLive.net.
Egy pilótatanonc kapta lencsevégre, ahogy az Air Canada AC860-as számú járatát a kifutópályáról felemelkedve telibe kapja az elektromos kisülés. Szerencsére a gépnek nem esett baja, ugyanis úgy építik őket, hogy ellenálljanak a villámlásnak is.
A légitársaság közleményében megerősítette a történteket, és jelezték, a London-Heathrow-i repülőtérre tartó járatukat a leszállást követően szakemberek átvizsgálták, majd újra forgalomba helyezték.

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi

Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják

Ursula von der Leyen az elmúlt évtizedek legnagyobb korrupciós botrányával néz szembe

Élve temettek el egy nőt az első randin, kiderültek a részletek

Meccs közben meghalt egy szurkoló