
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A brit férfi még 2023 januárjában vette fel a kapcsolatot az angliai nővel, amikor George Ezrának, a Budapest című népszerű dal előadójának adta ki magát - írta meg a Mirror csütörtökön.
A csaló felajánlotta a naiv nő számára, hogy tagja lehet egy exkluzív rajongói csoportnak, sőt, még találkozhat is vele személyesen, amennyiben kifizeti a tagsági díjat.
Így rávette, hogy küldjön 720 fontot (több mint 300 ezer forintot) és 500 fontnyi (több mint 200 ezer forintnyi) Bitcoint az álsztárnak.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A csőbe húzott nőnek viszont egy idő után elfogyott a pénze, így a következő esedékes összegnél rá akarták beszélni, hogy vegyen fel 5 ezer font(több mint kétmillió forint)kölcsönt.
Ekkor viszont gyanússá vált számára a férfi és a napokban feljelentette.
Az ügy vizsgálata még folyamatban van.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott