
Amerikai nagykövetségeket ért támadás a világ több pontján + videó
A rendszerint leginkább egy szál gitárral fellépő többszörös Grammy-díjas angol énekes, dalszövegíró Ed Sheeran indiai koncertturnéja a hétvégén ért véget.
Sikersorozatát azonban beárnyékolta, hogy a dél-indiai Bengaluruban tartott rögtönzött utcai koncertje közben a rendőrség félbeszakította fellépését február elején. Tették ezt azzal az indokkal, hogy állítólag nem volt engedélye – áll a helyi hírekben.
Mint ismeretes, az utcazenészként induló világsztár nem rest visszatérni a kezdetekhez. Két stúdiókoncert között a Church Streeten nyakában a gitárjával a legnépszerűbb dalát, a Shape of Yout énekelte. A fellépés azonban nem tarthatott túl sokáig, váratlanul odalépett hozzá egy rendőr, és kihúzta a mikrofonját.
A közösségi médiában gyorsan elterjedt videófelvételen jól látható, ahogy a rendőr nem ismerte fel az énekest, és többször is megkérte, hogy hagyja abba a zenélést, ám Sheeran figyelmen kívül hagyta a felszólítást. Végül ezért lekapcsolták a mikrofont és az erősítőt, véget vetve az utcai koncertnek.
A hatóságok azzal védekeztek, hogy egy bejelentést követően érkeztek a helyszínre, mivel a fellépés fennakadást okozott a környéken. Az egyre nagyobb tömeg miatt kellett beavatkozni, hogy elkerüljék az esetleges káoszt.
A rendőrségi intézkedés sok zenerajongó nem tetszését váltotta ki, még Sheeran maga is értetlenkedett. A koncert után Instagram-oldalán azt állította, hogy csapata előzetesen engedélyt szerzett a fellépésre.
Egyébként volt engedélyünk. Szóval előre meg volt tervezve, hogy pontosan ott fogunk játszani. És nem csak úgy véletlenül bukkantunk fel. Persze azért minden rendben van
– posztolta Sheeran.
A helyi rendőrség erre reagálva közölte, hogy egy rendezvényszervező valóban kérvényezte az engedélyt a Church Streetre, de azt elutasították a nagy forgalom és a helyszín zsúfoltsága miatt - írta a The Guardian.
Bejegyzés fotó: Ed Sheeran Hivatalos Instagram Oldala
Címlapfotó: (X)

Amerikai nagykövetségeket ért támadás a világ több pontján + videó

Iráni légicsapás érte a dubaji repülőteret, magyarok is veszélyben lehetnek

Dubajt és Abu-Dzabit is elérték az iráni csapások, halálos áldozat is van + videó

Káosz és rettegés lett úrrá Dubajban + videó

Senki sem tudja elhagyni Dubajt, vannak, akik hajón rekedtek

Súlyos bizonytalanság, meredeken emelkedő árak – évtizedek óta nem látott válság jöhet az olajpiacon

Dróntámadás ért egy tartályhajót Omán közelében, valamint egy ománi kikötőt

Szijjártó Péter: Fennmarad a légtérzár Katarban és az Emírségekben

A rendszerüzemeltető ukrán vállalat buktatta le Zelenszkijt: semmi baja a Barátság kőolajvezetéknek!

Az iráni állami média is megerősítette Ali Hamenei halálát

Négyezer fölé emelkedett a közel-keleti háborús térségben rekedt magyarok száma

Rakétatámadás után lángba borult egy dubaji luxushotel + videó