
Lebukott Ruszin-Szendi Romulusz rokona, ukrán milliárdosokkal üzletel
Úgy tűnik, újabb lépéssel kerültünk közelebb a harmadik világháborúhoz. Emmanuel Macron francia elnök a szombaton este megjelent interjúban kijelentette, hogy „valamikor” szükség lehet a nyugati szárazföldi hadműveletekre Ukrajnában. A háborúpárti politikus a német és lengyel vezetőkkel való találkozás után adott interjút a Le Parisien francia napilapnak.
Mint arról korábban a Magyar Nemzet is beszámolt, Macron a múlt hónapban nem volt hajlandó kizárni, hogy csapatokat telepítsenek Ukrajnába, amire Berlin és más európai partnerek szigorú választ küldtek.
A francia elnök azóta sem mondott le az ötletéről, de hangsúlyozta, hogy a nyugati szövetségesek nem kezdeményeznek.
Lehet, hogy valamikor – nem akarok, nem fogok kezdeményezni – a helyszínen kell végrehajtanunk műveleteket, bármi legyen is az, hogy szembeszálljunk az orosz erőkkel
– mondta Macron a Le Parisiennek.
Franciaország erőssége abban rejlik, hogy meg tudjuk csinálni
tette hozzá.
A francia elnök hozzátette, hogy Európa sok országa ezen a véleményen van, így például a balti országok, Csehország, sőt Lengyelország is. Németország a maga részéről azonban továbbra is elutasítja az ötletet, hogy nyugati csapatok vonuljanak be Ukrajnába.
Mint a francia média beszámolt róla, ez volt az egyik oka annak, hogy a francia elnök gyorsan Berlinbe akart utazni, hogy „megakadályozza a fennálló stratégiai nézeteltérésekről szóló vitát”.
„Ezek (a különbségek) nem léteznek” – mondta Macron az interjúban, és hozzátette:
Németország stratégiai kultúráját a nagy óvatosság, a be nem avatkozás és az atomfegyverektől való elhatárolódás jellemzi. Nagyon más, mint a francia modell, amely rendelkezik nukleáris fegyverekkel, s amely fenntartotta és megerősítette a hivatásos hadseregét.
A harmadik világháborúra is készen állnak a franciák?
Emmanuel Macron hozzátette, hogy Franciaország felkészül minden forgatókönyvre.
Hiba lenne, ha nem tennénk meg. Meggyőződésem arról is, hogy e forgatókönyvek egy részében mindenki a saját (stratégiai kulturális) modellje szerint vállalhatná a felelősségét
– jegyezte meg a francia elnök.
Macron, aki korábban azt mondta, hogy készen áll a tárgyalásokra Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, mert ezt felelősségének tekinti, hozzátette, nem szabad megijedni Putyin „félelemretorikájától”.
Nem egy nagyhatalommal állunk szemben. Oroszország egy nukleáris fegyverekkel rendelkező középhatalom, amelynek bruttó hazai terméke (GDP) sokkal alacsonyabb, mint Európáé, alacsonyabb, mint Németországé, Franciaországé
– hangsúlyozta Emmanuel Macron.
A francia elnök kijelentette az interjúban azt is, hogy nem fog gratulálni Putyinnak az oroszországi elnökválasztáson elért esetleges győzelméhez.
Macron háborús uszításai napról napra nyomon követhetők a médiában. A France2 francia köztelevíziónak és a TF1 francia kereskedelmi televíziónak adott interjúban a minap Macron úgy fogalmazott:
Ma, ha békét akarunk Ukrajnában, nem szabad gyengének lennünk, ezért tisztán kell látnunk a helyzetet, és határozottan, akarattal és bátran ki kell mondanunk, hogy készek vagyunk minden rendelkezésünkre álló eszközt felhasználni a célunk elérése érdekében, vagyis azért, hogy Oroszország ne győzzön.

Lebukott Ruszin-Szendi Romulusz rokona, ukrán milliárdosokkal üzletel

Hidvéghi: Egyre többen tiltakoznak a Tisza adóemelési tervei ellen

Rétvári: februárban érkezik a fegyverpénz

Orbán Viktor: a Tisza egy újabb baloldali párt egy újabb baloldali megszorító csomaggal

Jön a kedvezményes autópálya-matrica a magyar családoknak!

Jövő februárban érkezik a fegyverpénz!

Magára haragította a fővárosiakat a Tisza Párt

A Tisza 5000 milliárdos megszorítást zúdítana a magyarokra – ideje nemet mondani + videó

Döbbenetes újabb részletek a Tisza-csomagról: bankoknak adnák a nyugdíjasok pénzét

NGM: előrehozottan, kedden utalják a megemelt összegű decemberi nyugdíjat

Az utca embere kitöltötte már a nemzeti konzultációt és nem akar adóemelést

Indul a megemelt decemberi nyugdíjak utalása, ilyen pluszbevételekre számíthatnak még az idősek az év elején