elképesztő

Videón, ahogy visszatért a halálból a halottaskocsiban

Az idős férfit halottnak nyilvánították, hullazsákba tették, majd egy furgonba, ahonnan a halottasházba szállították volna, amikor a korboncnokok észrevették, hogy életben van.

2022. május 03. 08:07

Hat ember után nyomoznak a hatóságok Shanghaiban, miután egy idősotthonban egy férfit halottnak nyilvánítottak, még hullazsákba is tették, mielőtt kiderült, hogy valójában életben van. Az eset vasárnap délután történt, és több bámészkodó le is videózta. Ezek a videók természetesen felkerültek az internetre, és futótűzként terjedtek. Shanghaiban az indulatok eleve feszültek, hiszen a város már öt hete nagyon szigorú lezárások alatt áll a koronavírus miatt.


A felvételen látszik, hogy a dolgozók kihúzzák a hordágyat a furgonból, majd belenéznek a hullazsákba, és észreveszik, hogy a hulla nagyon is életben van.

„Él! Láttad? Életben van!” kiabálta egyikük, míg a másik azt mondta, hogy „Be ne takard megint”. Ezután az egyik dolgozó odamegy beszélni azokkal, akiktől átvették a „hullát”, mielőtt visszatolják a férfit az otthonba.

Az idősek otthona formálisan is bocsánatot kért, a ravatalozó a dolgozóinak pedig fejenkét 272 ezer forintnak megfelelő jutalmat kaptak, mert észrevették a hibát. Az idős beteget pedig hamar kórházba szállították, ahol megkezdték a kezelését – írta a Guardian.

 

Gyomorbaj? Sietve hágta át a létező összes szabályt a 10-es út fenegyereke
A sofőr ámokfutását egy fedélzeti kamera rögzítette.
Meghan Markle-nek megtiltották, hogy szakemberhez forduljon
Korábban sokkolta a közvéleményt, mikor öngyilkos gondolatairól beszélt, most elmondta, miért tette. 
Különös fotók készültek a Mecsekben, több méteresre nőttek az óriási árnyak
A látvány leírhatatlan.
Börtönre ítélték Lagzi Lajcsit
Nem ússza meg a börtönt Galambos Lajos! Az ország trombitása hét éven át bizonygatta az igazát, de hiába. A zenész m...
Rekordot dönt Demjén Ferenc
Rekordot dönt a 75 éves rocklegenda! Demjén Ferenc az egyetlen olyan magyar előadó, aki huszonötödszörre tölti meg a...
Csoda történt!
Egy pillanat alatt változott meg Pataky Attila élete néhány évvel ezelőtt. Akkor az egyik leghalálosabb kórral, vast...
Újabb csapás érte őket
A sárga csapat két meghatározó versenyzője, Szabó András Csuti és Visváder Tamás között éppen csak, hogy rendeződött...
Végső visszaszámlálás
Vasárnap véget ér az ország legnagyobb házibulija. Mindenki az utolsó megmérettetésre készül. A versenyzők már lázba...
Bemutatjuk Norbit
A legifjabb Schobert Norbit legalább egy órát kellett unszolni ahhoz, hogy beadja a derekát. Merthogy láthattuk őt m...
Lajcsi exkluzív
Nem adja fel, tovább küzd az igazáért és ártatlannak vallotta magát az áramlopási ügyében az ország trombitása. Gala...
30 milliárd forintot nyert egy magyar az Eurojackpoton
Messi nekiment a spanyol bírónak a meccs után
Megtaláltuk a statisztikát, ami eldönti Messi sorsát
Őrült szurkolók a lelátón, megőrült, verekedő focisták a pályán
Mázlival jutottak tovább az argentinok, miután elszerencsétlenkedték a meccset