
Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztett ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak
Egy öt fős banda, három nő és két férfi brutálisan összevert egy 60 éves new york-i taxisofőrt július 19-én Manhattan egyik forgalmas utcájában - írta meg csütörtökön a New York Post közzétéve az esetről készült videót is.
A sokkoló felvételen jól látható, hogy többször ököllel ütötték a sofőrt sőt, még cipővel is püfölték az idős férfit. A sértett ahhoz, hogy elkerülje az ütéseket, megpróbált lehajolni, hogy felvegyen valamit a földről, de annyira verték, hogy nem tudott szabadulni.
A videóban az is látszik, ahogy a férfi kibillen az egyensúlyából, és nekiesik a taxiautónak, majd az egyik nő durván mellkason rúgja. A járókelők anélkül nézték végig az esetet, hogy segítettek volna a szerencsétlen sofőrön.
A mentők kiértek a helyszínre, és stabil állapotban szállították kórházba az idős taxist.
A férfi és az ötfős banda között valami nézeteltérés lehetett, ebből alakulhatott ki a csúnya verekedés.
A rendőrök a gyanúsítottak közül kettőt a helyszínen letartóztattak. Egy 35 éves férfit, akit azzal vádolnak, hogy ököllel megütötte a sofőrt, és egy 51 éves nőt, aki a taxiautó jobb oldali tükrét rongálta meg.
Az eset körülményeit vizsgálja a rendőrség.

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztett ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit

Megerőszakolta csoporttársait egy egyetemista, évekig zaklatta őket

Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél

A Tisza német testvérpártjának minisztere több munkát és magasabb nyugdíjkorhatárt javasol

Megerőszakolt két női beteget egy kórházi ápoló

Mark Rutte elismerte, hogy európai katonákat kell Ukrajnába küldeni

Gyorsan lebuktak: látszólag leválasztották, de a háttérből mozgatja a szálakat – íme, Zelenszkij jobbkeze

Trump felveszi a kesztyűt – az amerikai elnök mesteri húzása mattot adhat Zelenszkijéknek

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót