
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A nem mindennapi eset nemrégiben történt Angliában, amikor a 46 éves Gavin Bathurst-Shaw-Binning bedrogozva száguldott az M3-as autópályán – írta meg a Metro pénteken.
Szerinte az előtte közlekedő sofőrök nem tudtak jól vezetni, így ahelyett, hogy csupán hangot adott volna nemtetszésének, tettekben fejezte ki azt.
Aki nem az ő tempójában haladt, annak megtolta a hátulját, nem is egyszer. Többször is nekiütközött a kocsiknak, így számos sofőr és utas életét veszélyeztette kilométereken át tartó manőverével.

Fotó: Winchesteri Koronabíróság
Az egyik célpontja ráadásul egy Tesla volt, melyben egy nő utazott három kisgyermekével. Összesen nyolcszor rohant bele autójukba.
A férfi az ámokfutása során végül kilenc járműben tett kárt, voltak utasok, akiket kórházba kellett szállítaniuk a mentőknek. Többen agyrázkódást szenvedtek az őrült hajszában.
A rendőrök még akkor elkapták és le is tartóztatták a kábítószer befolyása alatt vezető férfit.
A bíróság a napokban pedig 10 évre eltiltotta a járművezetéstől, majd 187 font (82 ezer forint) pénzbüntetésre és 9 év szabadságvesztésre ítélte.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott