
Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően
A sürgősségi szolgálatok szerdán kaptak bejelentést arról, hogy négy ember az életéért küzd a vízben, a Melbourne melletti Phillip Islanden, Forrest Caves partjainál - áll a Victoria állami rendőrség közleményében.
Három nőt és egy férfit eszméletlenül húztak ki a vízből. Közülük hárman a helyszínen meghaltak, egy nőt pedig válságos állapotban szállítottak kórházba, de később ő is életét vesztette - jelentette a rendőrség, hozzátéve, hogy jelentést készítenek halottkém számára, de nem kezelik gyanúsként a haláleseteket.
Az AAP ausztrál hírügynökség a Life Saving Victoria életmentő szervezetre hivatkozva azt közölte; az incidens az elmúlt közel 20 év legszörnyűbb tragédiája volt az állam vizein.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A négy ember veszélyes, járőrök nélküli területen úszott - mondta Kane Treloar, az életmentő szervezet parancsnoka az AAP-nek.
Ez semmiképpen nem olyan hely, ahol javasolnánk, hogy bárki is úszni menjen
- jelentette ki Treloar, hozzátéve, hogy az ilyen partszakaszok fokozottan ki vannak téve a törőhullámoknak és áramlatoknak, így csak az igazán tapasztalt úszóknak szabad a vízbe menniük vagy úszniuk ezeken a területeken.
A pingvinparádéjáról híres sziget népszerű nyaralóhely Melbourne-től délkeletre.
Forrás: MTI

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Mongólia egyes részein mínusz 43 Celsius-fokot mértek hajnalban

Az emberrablók az ukrán fővárosban akcióztak - Videó

Puszta kézzel verte szét az apa a kényszersorozók kocsiját - Videó

Ismert sportoló fia a keddi baleset áldozata, kritikus állapotban szállították kórházba

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi

Megsütötte barátnője agyát és megitta a vérét egy fiatal

Videón a filmbe illő ékszerbolti rablás, hat fős maszkos banda csapott le

Ukrajna újabb 1 milliárd eurót kér az európaiaktól, hogy idén belepumpálja a háborús gépezetbe

Pelenkacsere közben súlyosan bántalmazta barátnője gyermekét

Háborúpárti EU: csak akkor lehet béke, ha Putyint elítélik háborús bűnökért