
Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket
A 23 éves Verstappennek ez az idei második és pályafutása 12. futamgyőzelme, a világbajnoki pontversenyben pedig négy ponttal vezet Hamilton előtt. A holland versenyzőnek ez volt a hatodik monacói versenye, és először tudott győzni a hercegségben.
Verstappen mögött Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol pilótája lett a második Monte-Carlóban, míg a dobogó alsó fokára a McLarent vezető brit Lando Norris állhatott fel.
A verseny előtt röviddel derült ki, hogy a pole pozíciót szombaton megszerző Charles Leclerc (Ferrari) műszaki hiba miatt nem tud rajthoz állni, így a legkedvezőbb helyzetből a második helyről startoló Verstappen várta a piros lámpák kialvását.
A rajtot Verstappen jól kapta el, az élen maradt, mögé Valtteri Bottas (Mercedes) és Sainz sorolt be, míg az időmérőn hetedikként záró Hamilton - Leclerc kiesése miatt - hatodikként haladt.
Harminc körön át nem történt semmilyen változás az élmezőnyben, a korlátozott számban jelen lévő közönség csupán "vonatozást" látott a pályán, melyen híresen nehéz előzni. A kerékcserék sorát a 30. körben Hamilton kezdte meg, egy körrel később viszont csapattársa, Bottas pórul járt a kiállásakor, a Mercedes jobb első kerekét ugyanis nem tudták leszedni a szerelők, így a finn versenyzőnek fel kellett adnia a futamot.
A két Mercedes után a többiek is friss abroncsokat kaptak, a sorrend ezek nyomán némiképp megváltozott, az élen száguldó Verstappen mögött Sainz és Norris következett a második és harmadik helyen, Hamilton pedig hetedik volt. A brit címvédő körökön keresztül azt kifogásolta a csapatrádión, hogy rossz időpontban hívták ki a boxba, és ezért nem tudott javítani a helyezésén a kerékcserék ideje alatt.
A folytatásban Verstappen magabiztosan őrizte az első helyet és megérdemelten győzött, Sainz pedig gond nélkül hozta be a célba másodikként a Ferrarit, így F1-es pályafutása során harmadszor állhatott dobogóra. Norrist a hajrában megközelítette Sergio Pérez (Red Bull), de a McLaren brit versenyzője megvédte pozícióját, és F1-es karrierjének harmadik dobogós helyezését szerezte meg. Hamilton a futam korábbi szakaszában egy extra kerékcserét is végre tudott hajtani, ennek köszönhetően meg tudta futni a leggyorsabb kört, ezért megkapta a plusz egy világbajnoki pontot. A monacói GP-t Serena Williams 23-szoros Grand Slam-bajnok teniszező intette le.
A vb két hét múlva Bakuban, az Azeri Nagydíjjal folytatódik.
MTI

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire

Megtörte a csendet az agyevő amőba miatt elhunyt szlovák kisfiú édesanyja