
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Vérengzésbe torkollott Romániában a marosvásárhelyi katolikus iskola gólyabálja csütörtök este – számolt be a Marosvásárhelyi Rádió.
A buli egyik résztevevője már a kezdetektől azzal riogatta a tömeget, hogy leszúr valakit. Nem vették komolyan a fenyegetéseket, hatalmas hiba volt.

A fotó illusztráció (Shutterstock)
A diák megszúrt három bulizót, egyiküket medencetájékon, a másik kettőt pedig combon, ezt követően elmenekült a helyszínről.
Mentőt csak egy fél órával később hívtak az áldozatokhoz, akiket végül kórházba szállítottak. Beszámolók szerint a késelés után a diákokat nem engedték ki a szórakozóhelyről tanáraik.
A román rendőrség bár még tájékoztatást nem adott az ügyről, úgy hírlik, elfogták a késelőt, akiről a tanulók azt mondták, labilis természetű fiatal, s már korbábban is voltak ehhez hasonló problémái.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott