
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Pakisztánban a tartományi kormányzat egyik tisztségviselője azt közölte, hogy a terroristák hajnalban ütöttek rajta egy katonai konvojon.
A térségben aktív, az utóbbi időben ismét erőre kapó Tehrík-i-Talibán Pakistan (TTP) terrorszervezet már jelentkezett a támadás elkövetőjeként, amely során állításuk szerint több gépkarabélyt és egy drónt is zsákmányoltak.
Helyi hatóságok szerint csütörtökön a TTP fegyveresei a kormányerőket támogató félkatonai alakulatok hét tagját lőtték le tűzharcban.
Iszlámábád többször azt vetette a kabuli tálib kormány szemére, hogy támogatja a TTP-t, amely rendszeresen követ el terrorcselekményeket Pakisztánban, az afganisztáni tálib vezetés azonban ezt az állítást elutasítja.
Az AFP francia hírügynökség összesítése szerint idén január 1-je óta már csaknem 460 ember – többségében a biztonsági erők tagjai – vesztették életüket a különböző fegyveres csoportokkal vívott összetűzésekben Hajbar-Pahtunkva, illetve a szomszédos Beludzsisztán tartományokban. Tavaly több mint 1600 halálos áldozatuk volt a harcoknak – közölte az MTI.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott