
Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően
Acsajon Krajtong rendőrtábornok elmondása szerint a támadó kora délután kezdett lövöldözni Nongbua Lampu központjában.
Rendőrségi beszámolók szerint a férfit feldúlta, hogy mikor megérkezett az óvodába, nem találta ott a fiát - ezután nyitott tüzet. A tömeggyilkosság után autóba ült, távozás közben pedig a járókelőkre lőtt és nekik hajtott. Jóllehet azonnali elfogatási parancsot adtak ki ellene, a férfi hazaérve megölte feleségét és kisfiát, majd magával is végzett.
Helyi idő szerint csütörtök délutánra a hatóságok összesen 36 halálos áldozatot erősítettek meg. Eszerint legalább 22 gyermek - köztük 19 kisfiú, három kislány -, továbbá egy rendőr és egy nyolchónapos várandós óvónő biztosan az áldozatok között van.
Helyi médiaértesülések szerint az elkövető a vérfürdő során nemcsak lőfegyvert, hanem kést is használt. A támadásban további 12 ember megsérült. Az áldozatok között kétéves gyerekek is voltak.
Prajut Csan-ocsa thaiföldi miniszterelnök megrázónak nevezte a történteket. Facebook-bejegyzésében a kormányfő részvétét fejezte ki az áldozatok családjai iránt, s felszólította a hatóságokat, hogy mielőbb siessenek a sérültek segítségére.
A rendőrség megerősítette, hogy a 34 éves férfit tavaly azután vesztette el állását, hogy pozitív lett egy drogtesztje. Vétségéért pénteken kellett volna bíróság elé állnia.
A javarészt buddhista Thaiföldön ritkán fordul elő tömeglövöldözés. A legutóbbi, 2020-as vérengzés során 29 ember halt meg, amikor egy katonatiszt tüzet nyitott egy bevásárlóközpontban az ország északkeleti részén, és jó 16 óráig feltartóztatta a hatóságokat, akik végül lelőtték a tettest.
MTI

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Mongólia egyes részein mínusz 43 Celsius-fokot mértek hajnalban

Az emberrablók az ukrán fővárosban akcióztak - Videó

Puszta kézzel verte szét az apa a kényszersorozók kocsiját - Videó

Ismert sportoló fia a keddi baleset áldozata, kritikus állapotban szállították kórházba

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi

Megsütötte barátnője agyát és megitta a vérét egy fiatal

Videón a filmbe illő ékszerbolti rablás, hat fős maszkos banda csapott le

Ukrajna újabb 1 milliárd eurót kér az európaiaktól, hogy idén belepumpálja a háborús gépezetbe

Pelenkacsere közben súlyosan bántalmazta barátnője gyermekét

Háborúpárti EU: csak akkor lehet béke, ha Putyint elítélik háborús bűnökért