
Hantavírus riadó Romániában: újabb vizsgálatok erősítették meg a fertőzést
Pünkösdvasárnap a JFC Berlin és a francia Metz csapata mérkőzött meg egymással Frankfurtban, de az összecsapás eldurvult. A német csapat mindössze 15 éves labdarúgója a meccs lefújása után összeszólalkozott az ellenfél csapat 16 éves játékosával, majd nem sokkal később durva verekedés alakult ki.
Az ellenfelénél nem sokkal idősebb focista erősen ököllel arcon és nyakon ütötte, majd nagy erővel hátba vágta a menekülni próbáló német fiatalt, aki emiatt elvesztette az eszméletét, támadója pedig ott hagyta őt.
Az orvosi segítség hamar a helyszínre ért és amilyen gyorsan csak lehetett kórházba szállították a német kamaszt, aki azonban olyan súlyos agysérüléseket szenvedett, hogy már nem tudták megmenteni az életét. Csapata szerdán jelentette be a tragikus hírt, mely szerint a tehetséges játékos meghalt – írta meg a lequipe.fr.
Az FC Metz egészét mélyen megrázta a tragédia, és őszinte részvétét fejezi ki a fiatal játékos családjának és szeretteinek
– áll a klub bejegyzésében.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Hantavírus riadó Romániában: újabb vizsgálatok erősítették meg a fertőzést

Online ismerkedésből rémálom: napokig láncra verve hurcolta áldozatát egy férfi

Pánik Texasban: autókból nyitottak tüzet járókelőkre kamaszok

Földrengés pusztított Kínában, több ezer embert menekítettek ki - videóval

Fegyveres támadásban megöltek tíz embert egy mexikói faluban

Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államokban

Holttestet találtak egy parkolóház előtt

Utasokkal a fedélzetén kényszerleszállást hajtott végre egy easyJet-járat

Kiderült: Elmebeteg az olaszországi tömeges gázolás elkövetője, őrizetbe vették - videóval

Újabb állampolgár hantavírus-tesztje lett pozitív

Fényes nappal tört-zúzott egy férfi egy bevásárlóközpontban - videóval

Nemzetközi szintű közegészségügyi vészhelyzetet hirdettek az ebolajárvány miatt