
Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste
Az amerikai Baltimore városában szerda délelőtt, nem sokkal 11 óra után rengeteg rendőr lepte el az Edmondson Village bevásárlóközpont parkolóját, ahol 5 tinédzser fiút találtak a földön fekve, testüket lőtt sebek borították. A fiatalokat amilyen hamar csak lehetett kórházba szállították, de egyikükön, egy 16 éves fiún már nem tudtak segíteni, ő életét vesztette.
Az életben maradt 17, illetve 18 éves tinédzserek elvesztett társukkal együtt mindnyájan a helyi középiskolába jártak, de a tragikus napon úgy döntöttek, ebédszünetben kimennek a közeli plázába. Éppen az éttermeknél várakoztak, amikor a két támadó tüzet nyitott rájuk, majd elmenekültek a helyszínről.
A rendőrség nyomozást indított az ügyben és minden esetleges szemtanút arra kérnek, amennyiben bármilyen információval rendelkeznek az elkövetőket illetően, azt semmiképp ne titkolják el – írta meg a Metro.co.uk.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban