Véget ért a vizsgálat, elképesztő, hogy mi okozta a 66 ember halálával járó katasztrófát

Az utasszállító 2016-ban 66 utassal a fedélzetén csapódott a Földközi-tengerbe, most az is kiderült, miért. 

Az Airbus A320-as járata a párizsi Charles de Gaulle reptérről tartott Kairo-ba, Egyiptom fővárosába, amikor Kréta szigetéhez közel a Földközi-tengerbe csapódott. A légikatasztrófában 66 ember veszett oda. Az amerikai haditengerészet bevonásával végzett kutatás során megtalálták a gép feketedobozát, majd az egyiptomi hatóságok azt állították, a gép egy terrortámadás következtében zuhant le, ugyanakkor egyetlen szervezet sem vállalta magára az állítólagos merényletet.

Az éveken át folytatott hatósági vizsgálatok nemrégiben azonban meglepő eredményt hoztak. Mint kiderült a pilóta rágyújtott egy cigarettára, az előzőleg figyelmen kívül hagyott szivárgó oxigén pedig emiatt berobbant.

 

Az oxigénmaszk beállítását egy karbantartó mérnök indulás előtt, nem tudni pontosan miért, normálról vészhelyzetre változtatta, ez okozta a szivárgást, de gép kapitányának, Mohamed Said Ali Ali Shoukarnak felszállás előtt az előírásoknak megfelelően ellenőriznie kellett volna az oxigénmaszkok állapotát - írta meg a New York Post.

A ügyben készült szakértői jelentést továbbították a párizsi fellebviteli bíróságnak, de a dokumentum részleteit nem hozták nyilvánosságra, mely rengeteg szeretteit elvesztő hozzátartozót felháborított.

A címlapfotó illusztráció

2022. április 27. 14:39
Magyarország legnagyobb politikai erejének, egész Európa legfontosabb politikai mozgalmának nevezte a Békemenetet a ...
Rekordszámú résztvevő gyűlt össze az idei Békemeneten csütörtökön Budapesten. A helyszíni tudósítások szerint soha n...
Hatalmas lyukakat fedezett fel a tiszás "tömegben" a 24.hu újságírója, így már az ellenzéki média is elismeri a Béke...
Összehasonlíthatatlanul többen voltak a Békemeneten – jelentette ki a Tények megkeresésére ifjabb Lomniczi Zoltán.
A Békemenet egyértelműen megmutatta, hogy továbbra is hatalmas tömegtámogatottsága van a kormány politikájának – mon...
Feszült hangulat alakult ki egy gimnázium előtt csütörtökön, miután a közösségi médiában elterjedt egy videó, amelye...
Sokkolóval fenyegették, hogy engedelmeskedjen.
Minden idők legnagyobb Békemenete zajlott le csütörtökön Budapesten, ahol hatalmas tömeg vonult fel a béke és a nemz...
Látom, hogy a tiszások hamisított AI fotókkal próbálják bizonygatni, milyen sokan voltak. A Békemenetről nem kell fo...