
Évekre rács mögé került egy netes pedofil banda
Az intézkedések értelmében a nem alapvető fontosságú árucikkeket forgalmazó kereskedelmi egységek január közepéig zárva tartanak. A szupermarketek, pékségek, drogériák, gyógyszertárak, bankok a következő hetekben is nyitva maradhatnak, míg az éttermekben elvitelre lehet ételt rendelni. A lezárásokat várhatóan január közepén oldják fel.
Az oktatási intézményeknek január 9-ig kell zárva tartaniuk, a kabinet a jövő hónap első hetében dönt arról, hogy ezután újraindulhat-e a jelentléti oktatás. A sportközpontokat is bezárják, a sportmérkőzések közönség nélkül tarthatók meg. A kültereken edzeni 17 év felett esetleg párban lehet, betartva az előírt 1,5 méteres távolságtartási szabályt.
A lezárásokat bejelentő sajtótájékoztatón Hugo de Jonge egészségügyi miniszter elmondta, hogy január 7-ig minden 18 évét betöltött állampolgár meghívót kap a harmadik, emlékeztető oltás beadására, a 60 év felettieket pedig már az év végéig tervezik beoltani.
Mark Rutte kormányfő beszédében hangsúlyozta: "ismét rossz karácsonyra kell számítani, de már korábban is bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk ezt megfelelően kezelni. Meg vagyok győződve arról, hogy most is sikerül átvészelni ezt az időszakot."
A kormány szerdán bejelentette, hogy újabb négy héttel meghosszabbítják a koronavírus-járvány miatt novemberben már életbe lépett korlátozásokat.
Az országban korábban több tüntetést tartottak a lezárások ellen, a megmozdulások néhány helyen erőszakba torkolltak. A korlátozásokat a kormány november közepén vezette be ismét, miután rekordszámú fertőzést igazoltak.
A holland közegészségügyi hatóság szombati adatai szerint mintegy 14 500 új fertőzést regisztráltak. Jelenleg 2372 beteget ápolnak kórházban, 673-an intenzív kezelésben részesülnek. Az elmúlt hét napban átlagosan 245 beteget vettek fel kezelésre, 23 százalékkal kevesebbet, mint az előző héten. Az országban 76,4 százalékos az átoltottsági arány.
MTI/A címlapfotó illusztráció (MTI)

Évekre rács mögé került egy netes pedofil banda

Legalább 31-en meghaltak egy börtönlázadásban

Guinness-rekordot döntött a 83 éve házas szerelmespár

Újabb durva korrupciós ügyeket tártak fel Ukrajnában

Lengyel külügyminiszter: Európának minden erőforrást meg kell adnia Ukrajnának a következő három évre

Megölte párja kisfiát, hogy „helyet csináljon” közös gyermeküknek

Négy csecsemő holttestét találták meg egy nő házában

Felgyújtotta házát egy férfi, két kisgyerek égett benne

Zelenszkij: Soha nem elég. Akkor lesz elég, ha véget ér a háború

Összeütközött két vonat, rengetegen sérültek meg

A Fülöp-szigeteken közel 1 millió embert evakuáltak a közeledő szupertájfun érkezése előtt

Sikítófrászt fog kapni Ursula von der Leyen és Zelenszkij, ha meglátják ezt a térképet!