
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Varga Mihály hozzátette, a jelentős érdeklődés azt mutatja, hogy továbbra is erős a befektetői bizalom a magyar gazdaság iránt. Ehhez alapot ad, hogy tavaly a vártnál jobban csökkent az államadósság, a bruttó hazai termékhez viszonyított aránya 76,8 százalékról 73,5 százalékra javult.
Hangsúlyozta, a befektetők értékelik, hogy a költségvetési hiány az eredetileg tervezett 5,9 százalék helyett a választási év és a háborús válság ellenére is 4,9 százalékon teljesült. Ismertette, hogy 2010 óta a külföldiek kezében lévő államadósság aránya kétharmadról egyharmadra csökkent, a devizaadósság aránya 50 százalékról 30 százalék alá javult. A devizaadósság aránya a mostani kibocsátással is 30 százalék alatt marad.
Közölte, a bevont források egy részét rövid lejáratú dollárkötvények előtörlesztésére fordítja Magyarország.
Varga Mihály kijelentette: a kormány folytatja az egyensúlyi mutatók javítását, tovább csökkenő államadóssággal és alacsonyabb hiánnyal számolnak idén is - közölte az MTI.

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár