
Orbán Viktor: Erős hét, és még csak péntek reggel van
Hozzátette: a költségvetés benyújtásában a korábbi évekhez képest módosítást igényelt a járvány utáni időszak, a háborús konfliktus, valamint a bizonytalan nemzetközi környezet, ezért később nyújtották be. Ennek ellenére a kilátások biztatóak, jó esély van arra, hogy a világ a béke irányába mozdul el az amerikai választások eredménye alapján - fűzte hozzá.
Kiemelte: ezzel együtt idén elindult a gazdasági növekedés, 2024-ben nőni fog a magyar gazdaság teljesítménye; a bérek növekedésével együtt érzékelhető a fogyasztás fellendülése.

A nemzetközi intézmények előrejelzése alapján 2025-ben az EU-n belül élmezőnybeli teljesítményt várnak a magyar gazdaságtól - mondta Varga Mihály. Nyomatékosította, hogy a kormány világos célokat jelöl ki: a gazdaság visszaállítását a növekedési pályára, a bérek emelkedését, valamint azt, hogy több pénz maradjon a családoknál és a kkv-k megerősödjenek.
Varga Mihály öt elemet emelt ki a tervezésből: fontos cél a családok támogatása, a vállalkozások megerősítése, rezsicsökkentés megvédése, nyugdíjak értékének megőrzése, és az ország fizikai biztonságának garantálása.Az idei költségvetés a védelem költségvetése volt, a 2025-ös költségvetés az új lehetőségek költségvetése, az új gazdaságpolitika költségvetése, a béke költségvetése lehet - fogalmazott a miniszter.
Fegyelmezett államháztartási gazdálkodás mellett, a hiánycsökkentés folytatódik, 3,7 százalékos hiánycéllal számolnak. A költségvetést 3,4 százalékos GDP-növekedésre alapozzák, és 3,2 százalékos inflációval terveztek. A bruttó kamatkiadások a GDP-arányában 3,8 százalékot jelentenek 2025-ben. A Költségvetési Tanács egyetértését fejezte ki a jövő évi költségvetéssel, és minden feltétel adott az alaptörvénynek való megfeleléshez - sorolta.

Ismertetése szerint a legtöbb terület reálértékben is növekvő tételekkel számoltak. A honvédelmi kiadások elérik a GDP 2 százalékát, a NATO vállalás szerint, így 1753 milliárd forint kiadással számolnak. 2010-ben 225 milliárd forint állt rendelkezésre, ez azt jelenti, hogy 3,5 szeresével növekedtek reálértéken.
A határvédelmi költségek elérték a 800 milliárd forintot 2015-óta, jövőre ez további 40 milliárd forinttal emelkedik.
A rendvédelmi kiadások összege 1396 milliárd forintra emelkedik jövőre. A miniszter kiemelte: a családok támogatására 3574 milliárd forintot szánnak, 447 milliárd forinttal többet, mint idén, megőrizve Európa legszélesebb családvédelmi támogatását.
A családok mozgásterét a rezsivédelmi intézkedésekkel is segítik, ezek 880 milliárd forintot jelentenek majd, a korábbi rezsivédelmi alap pedig megszűnik.
Az egyik legnagyobb tételt a nyugdíjak jelentik, a nyugellátások 7200 milliárd forintra nőnek, a tizenharmadik havi nyugdíj kifizetése is garantált.
Az oktatási terület 3876 milliárd forintra emelt keretre számíthat, közel 500 milliárd forintos növekedéssel, 3717 milliárd forint lesz az egészségügyi keretösszeg

A különadókról elmondta, hogy folytatódik a kivezetésük, a légitársaságokra, a gyógyszergyártókra, valamint a távközlésre kivetett adók januártól megszűnnek. A reklámadót is felfüggesztik további egy évre.
A tartalékok összege 100 milliárd forint lesz, mivel a tárcák fejezeti tartalékokkal is rendelkeznek, a megemelt keretek elegendőek lesznek 2025-re. A magyar költségvetés 2010-hez képest jelentős fejlődésen ment keresztül, a források többszöröse áll rendelkezésre reálértéken is - összegezte a pénzügyminiszter.
Az előttünk hatalmon lévő baloldali kormány 55-ről 82 százalékra emelte az államadósságot, az átlagos költségvetési hiányt 6 százalék fölé növelte, mindezt békeidőben
- mondta Varga Mihály.
Hozzátette: ezzel szemben a nemzeti kormány úgy növelte többszörösége a költségvetés forrásait, hogy közben az államadósságot jelentősen csökkentette, és a költségvetési hiányt a háború és járvány ellenére is jóval a baloldali kormányok átlaga alatt tartja.
Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke ismertette: a javaslatot november 27-28 és 29-én 30 órás időkeretben tárgyalja a parlament, a módosító javaslatok benyújtásának határideje 28-án 16 óra. A bizottsági vitákat követően december 20-án tartják a zárószavazást a 2025-ös költségvetésről, várhatóan az lesz az utolsó idei ülésnap - közölte.
Az amerikai elnök hivatalba lépését követően tervben van egy megállapodás megkötése, ennek része lesz a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény újbóli életbe léptetése - közölte újságírói kérdésre Varga Mihály.
Közölte azt is, hogy a magyar vállalkozások amerikai gazdasági kapcsolatainak élénkítése is tervben van. A kormánynak nincsen árfolyamcélja, a 2025-ös költségvetés tervezésekor 397,5 forintos euró árfolyamon, úgynevezett "technikai számmal" számoltak. Az sem jelent gondot, ha az árfolyam ettől eltérően alakul - mondta.
Forrás: MTI / Fotók: MTI/Bruzák Noémi

Orbán Viktor: Erős hét, és még csak péntek reggel van

Az arany WC-s ukrán háborús maffia lebukott

Kovács Zoltán: döntöttek a németek, jöhet a kötelező sorkatonaság!

A magyarok többsége szerint sikeres volt a Trump–Orbán-csúcstalálkozó

Dömötör Csaba: A Tisza-féle Európai Néppárt végleg beállt von der Leyen költségvetési tervei mögé

Tömegek tiltakoztak a tiszás tervek és a sorkatonaság visszavezetése ellen

Engedélyt adott Orbán Viktor - Pólókon és bögréken a firkája

Szijjártó Péter: a szankciók alóli mentesség érvényben van, amíg Orbán Viktor a magyar miniszterelnök és Donald Trump az amerikai elnök

Itt vannak a legújabb kormányzati döntések, fókuszban a nyugdíjasok + videó

Rétvári Bence: Brüsszel Magyarországból bevándorlóországot akar csinálni

Megfutamodott Magyar Péter

Teltházas lesz a győri Háborúellenes Gyűlés, kiderült, kik a fellépők