Varga Mihály: a pénzügyi tudatosság növelése jót tesz a nemzetgazdaságnak

A pénzügyi tudatosság növelése, a pénzügyi edukáció jót tesz a nemzetgazdaságnak - jelentette ki a pénzügyminiszter kedden Budapesten, a Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnáziumban.

Varga Mihály a pénzügyi tudatosságról tartott órát az iskola diákjainak a Pénz7 programsorozatban. Az óra előtt újságíróknak elmondta: az elmúlt években egyre inkább a iskolai tanórák része lett a pénzügyi ismeretek átadása, és a kormány szeretné elérni, hogy már az általános iskolában kezdődjön el az edukációs folyamat.

Hangsúlyozta: minél többen lesznek képesek a hatékony és helyes pénzhasználatra, a helyes pénzügyi döntések meghozatalára, annál jobban gyarapodnak a családok, a háztartások, és rajtuk keresztül növekszik az ország gazdasági teljesítménye is.


A tárcavezető ismertette: Magyarország 2015-ben csatlakozott az Európai Pénzhét (European Money Week) pénzügyi edukációs programhoz, amelyet már 35 országban tartanak meg. Ilyenkor egy héten keresztül a pénzügyi élet szereplői tartanak a diákoknak pénzügyi ismereteiket bővítő, pénzügyi tudatosságra nevelő előadásokat.

Csaknem 10 év alatt több mint 1 millió embert sikerült elérni Magyarországon a programmal - tette hozzá.

Varga Mihály fontosnak nevezte a tudatos pénzkezelést, megjegyezve, Magyarország is átélte azt az időszakot, amikor emberek könnyedén "léptek bele olyan devizaalapú hitelekbe", amelyek 300 ezer családnak okoztak súlyos problémát. Ezért is fontosak az ilyen rendezvények - jegyezte meg.


A miniszter elmondta: az idei Pénz7 két kiemelt témája a pénzügyi tudatosság a kibertérben és a hitelezés. A kibertér újabb veszélyeket jelent, a gyerekek pedig egyre korábban ismerkednek meg a pénz használatával - mondta, példaként említve, hogy nagyon sok számítógépes videójáték elindításához szükséges valamilyen pénzügyi tranzakció. Ezért fontos felhívni a gyerekek figyelmét ezek veszélyeire is, megtanítani nekik, hogy milyen a biztonságos PIN-kód, mi az a mobilpénztárca, a virtuális kártya, melyek a debitkártya előnyei - sorolta Varga Mihály.

A kapott sajtóanyag szerint Magyarország a Magyar Bankszövetség kezdeményezésére csatlakozott az Európai Pénzhét programhoz. Az előző tanévben csak Magyarországon több mint 145 ezer diák vett rész a rendezvénysorozaton, világszinten pedig meghaladta a résztvevők száma a 60 milliót.

MTI/Fotók: MTI/Kovács Attila

2024. március 05. 16:42
Magyarország legnagyobb politikai erejének, egész Európa legfontosabb politikai mozgalmának nevezte a Békemenetet a ...
Rekordszámú résztvevő gyűlt össze az idei Békemeneten csütörtökön Budapesten. A helyszíni tudósítások szerint soha n...
Hatalmas lyukakat fedezett fel a tiszás "tömegben" a 24.hu újságírója, így már az ellenzéki média is elismeri a Béke...
Összehasonlíthatatlanul többen voltak a Békemeneten – jelentette ki a Tények megkeresésére ifjabb Lomniczi Zoltán.
A Békemenet egyértelműen megmutatta, hogy továbbra is hatalmas tömegtámogatottsága van a kormány politikájának – mon...
Minden idők legnagyobb Békemenete zajlott le csütörtökön Budapesten, ahol hatalmas tömeg vonult fel a béke és a nemz...
Látom, hogy a tiszások hamisított AI fotókkal próbálják bizonygatni, milyen sokan voltak. A Békemenetről nem kell fo...
Az óraátállítás problémája minden nyári- és téli időszámítás előtt rengeteg kérdést vet fel az emberekben, ezekre az...
Bódi Megyer és Bódi Hunor döbbenetesen őszintén meséltek nehéz gyerekkorukról, a családon belüli bántalmazásról, és ...