
Menczer Tamás egy lépésből mattot adott a tiszás ellenfelének
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa ötévente minden állam emberi jogi helyzetét megvizsgálja, most többek között Magyarországon van a sor. Ebben az amúgy rendkívül átpolitizált folyamatban minden állam ajánlást tehet a vizsgált országnak - közölte a miniszter.
Hozzátette, Magyarország a sok pozitív visszajelzés mellett több olyan ajánlást is kapott, amelyben nyíltan támadják a nyáron elfogadott gyermekvédelmi törvényt. Hatályon kívül helyeznék a törvényt arra hivatkozva, hogy az "megtiltja az LMBTQ-propaganda népszerűsítését kiskorúak körében" - olvasható Varga Judit Facebook-oldalán.
A miniszter a témában feltöltött videóban úgy fogalmazott: "elfogadhatatlannak tartjuk az olyan, ajánlások köntösébe bújtatott politikai támadásokat, amelyek egyoldalú információkra és szándékos félreértelmezésekre épülnek, s amelyek alkotmányos identitásunk alapvető elemeit kérdőjelezik meg".
"Felháborító, hogy bizonyos országok a balliberális nyomásnak behódolva nemzetközi NGO-k álláspontját visszhangozzák, miközben figyelmen kívül hagyják hazánk Alaptörvényét vagy éppen az Európai Unió Alapjogi Chartáját."
"A magyar kormány kiáll a gyermekek és szülők jogai mellett és visszautasítja ezeket az ideológiailag elfogult ajánlásokat. Álláspontunk világos: a magyar gyermekek nevelésébe senki sem szólhat bele, hiszen az kizárólag a szülők felelőssége. Ezt pedig a világ valamennyi országának tiszteletben kell tartania" - jelentette ki videójában Varga Judit.
MTI/A címlapfotó illusztráció (MTI)

Menczer Tamás egy lépésből mattot adott a tiszás ellenfelének

Az ultraliberális Hajós András szerint is Orbán Viktornak van igaza + videó

Migrációs paktum, háborús politika, ukrán EU-tagság, rezsicsökkentés megszüntetése – ezt támogatta a Tisza Párt Brüsszelben az elmúlt években

Hétfőn érkezik a megemelt nyugdíj, februárban pedig még magasabb összegre lehet számítani

Magyar Péter a végét járja, egyik legfőbb támogatója is a Fidesz győzelméről beszél

Az embereket nem a domainfoglalók érdeklik, hanem a biztonságuk

Borította a bilit Hajós András: ilyen az, amikor nem beszélhet őszintén a véleményéről a liberálisok között - Videó

Nézőpont Intézet: Egyre valószínűbb a Fidesz-győzelem

Egyre valószínűbb a Fidesz-győzelem, befagyott a Tisza Párt

Mráz Ágoston Sámuel: Nem indul jól a választási év a Tiszának

Takács Péter: 2025-ben is folytattuk az egészségügyben megkezdett munkát

Gulyás Gergely: Szánalmas baloldali bohóckodás a Tisza védjegy-bejelentése