Varga Judit: a kormány elutasítja a brüsszeli kettős mércét

Mi eddig is nyitottak voltunk, ha a jogállamiság kérdéséről volt szó, sosem árultunk zsákbamacskát. Érveink tiszták és egyenesek: elutasítjuk a kettős mércét - hangsúlyozta az igazságügyi miniszter csütörtöki Facebook-bejegyzésében.

Varga Judit azt írta, a nap folyamán hivatalában fogadja Didier Reynders jogérvényesülésért felelős európai biztost, aki a jogállamisági párbeszéd jegyében ellátogat minden országba.

"Úgy gondolom, hogy remek alkalom Reynders biztos úr látogatása, hiszen tisztázhatunk pár sürgető kérdést" - fogalmazott a tárcavezető, hozzátéve, itt az ideje, hogy Brüsszel befejezze a gyermekvédelmi törvény miatt indított hadjáratát. "Senki sem szólhat bele, hogy a magyar szülők hogyan neveljék gyermekeiket. Ahogy más szexuális propagandát, úgy az LMBTQ-lobbit sem engedjük be az iskolákba" - hangsúlyozta.

Hozzátette, ami jár az jár: a magyar emberek megdolgoztak érte, ne állják útját a helyreállítási alap forrásainak!

Ugyanakkor számít az adott szó is: fejezzék be a kondicionalitás rendelettel való fenyegetőzést, a bizottság tartsa be a tavaly decemberben kötött uniós megállapodást! - írta a miniszter.

 
A tisztázandó kérdések között megemlítette továbbá, hogy eljött a morális pillanat: itt az ideje, hogy az összes kötelezettségszegési eljárást visszavonják, amelyet a migrációs politikánk miatt indítottak Magyarország ellen. "Trendet teremtettünk, ma már a magyar példát követik a kontinensen" - húzta alá Varga Judit.

Úgy folytatta, "Benyújtottuk a számlát: megvédtük egész Európát, milliárdokat költöttünk a határvédelemre, így az egész Unió biztonságára. Felszólítjuk a Bizottságot, hogy vegye ki a részét a lengyel és litván határzár finanszírozásából".

Mi mindig is készen álltunk a párbeszédre, most Brüsszelnél pattog a labda - írta az igazságügyi miniszter a Facebookon.

MTI

2021. november 11. 10:24
Újabb részletek derültek ki a tisztázatlan körülmények között meghalt kárpátaljai magyar férfi, Sebestyén József hal...
Egyre több sokkoló videó és szemtanúi beszámoló kerül nyilvánosságra az ukrajnai kényszersorozások kapcsán. A felvét...
MEGSZÜLETETT A KISLÁNYOM! - Óriási a boldogság, megérkezett az év egyik legjobban várt babája, megszületett Vajna Tí...
family
Fakanalat ragadnak a Kincsvadászok sztárjai, egy olyan oldalukat mutatják meg hamarosan, amit eddig még soha! Összec...
family
Milyen az, amikor a hírességek elhagyják a komfortzónájukat? Demcsák Zsuzsa otthon van a kamerák előtt, de ahhoz nin...
family
Történelmi pillanat, jön az első exkluzív interjú! A Naplónak szólal meg először a földre szállás után Kapu Tibor a ...
family
Kyle Jenner, Robert Pattinson, vagy éppen Jason Momoa! Ellepték a világsztárok Budapestet, lépten-nyomon hollywoodi ...
family