Varga Judit: A kondicionalitási eljárásban tett vállalásokat Magyarország ez idáig maradéktalanul végrehajtotta

A magyar kormány által a kondicionalitási eljárásban tavaly augusztusban tett vállalásokat Magyarország ez idáig maradéktalanul végrehajtotta - írta az igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön, miután munkaebéden fogadta Laurence Boone francia EU-ügyi államminisztert.

Hozzátette: "nagyon közel vagyunk a megállapodáshoz az igazságügyi csomag esetében is a Bizottsággal, nem látunk olyan nyitott politikai kérdéseket, amelyek még fennállnának".

Varga Judit bejegyzése szerint a 2024-es uniós magyar elnökségi prioritásokkal kapcsolatban francia kollégájának elmondta, hogy Magyarország a demográfia és a versenyképesség kérdéseit jelölte meg legfőbb programpontokként.


"Mindemellett nyugtázták", hogy több olyan közös kapcsolódási pont is van a két ország között, amelyben szorosan együttműködhetnek az elnökségi félév során.

2024 második felében Magyarország látja el az Európai Unió Tanácsa soros elnöki feladatait. A miniszter szerint az érdeklődés egyre nagyobb, ennek keretében februárban már fogadta a belga és a német Európa-minisztert is.

Magyarország a konstruktív együttműködés híve és az is marad

- írta Varga Judit.

Forrás: MTI / Címlapfotó: Varga Judit/Facebook

2023. április 20. 17:43
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
126 millió forint. Ennyi gyűlt össze az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó adománygyűjtő akcióján, aminek célja 1...
family
Hogy fér meg egymás mellett a játszósarok, az ugrálóvár és egy világhírű festő? A BOK-csarnokban mindezt könnyedén m...
family
Felborult hajók, eltört árbócok, kieső hajóslegendák, de egy lélegzetelállító rekord is született csütörtökön Európa...
family
Achilles-ín szakadás? Gipsz? Műtét? Palik László úgy érezte, nem hagyhatja cserben kollégáit, egy sérüléssel vitte v...
family
A borongós időjárás ellenére is felforrósodott a levegő Karcagon. A hazai szépségversenyek pápája, Fásy Ádám 2024 ut...
family