
Szentkirályi: az amerikai-magyar csúcstalálkozó eredményei önmagukért beszélnek
A politikus azt mondta, a szerződéseket több esetben kicsivel a közbeszerzési értékhatár alatt kötötték meg, de volt olyan eset is, amikor a korábban egymás ellen versenyző cégek már konzorciumban működve jutottak megbízáshoz.
Varga Dániel felidézte, hogy a Márai Sándor Művelődési Ház átadását követően V. Naszályi Márta polgármester és a kerület egyik intézménye, a Gamesz négy szerződést kötött a NEO Property Services Zrt.-vel üzemeltetésre, karbantartásra, takarításra, őrzés-védelemre.
"Érdekes módon mindegyik szerződést néhány ezer, tízezer forinttal a közbeszerzései értékhatár alatt kötötték meg, és mindegyik kiírást a NEO Property Services Zrt. nyerte" - mondta a politikus.
A gyanús körülmények miatt a képviselő-testület egyik bizottsága vizsgálatot folytatott, és arra jutott: nagyjából bruttó 80 millió forint közpénzt fizethettek ki jogsértő módon - ismertette.
A szerződéseket 2021. márciusa és júniusa között kötötték, volt, amit visszamenőleges hatállyal kötöttek, és már a beszerzés elnyerése előtt elkezdődtek a munkák.
Varga Dániel úgy fogalmazott, "sajátos módon itt a Budavári önkormányzatban az a jelenség már-már megszokottá vált, hogy a közbeszerzési értékhatár alatt néhány tízezer forinttal írnak ki és kötnek meg szerződéseket". Szerinte ilyen volt az Officium Zrt. ügye is.

Fotón: V. Naszályi Márta
A független képviselő szerint "jól látható, hogy ez egy jól bevált gyakorlat, az újdonság az, hogy az ügyletek kapcsán most érintett lett a polgármester férje is, aki a NEO Property Zrt. munkatársa volt ebben az időszakban".
Hozzátette: a polgármester férjének neve a Ruszwurm cukrászda ügye kapcsán is felmerült, és "köztudott, hogy 2019-ben a baloldali kampánypénzeinek elszámolását is V. Naszályi Márta férje intézte".
Varga Dániel azt mondta: V. Naszályi Márta visszaél a hatalmával, és "kicsinyes bosszút szeretne állni a képviselő-testület jobboldali többségén". Szerinte a polgármester azt szeretné elérni, hogy ne tudják átvilágítani az I. kerületi önkormányzat működését, hogy az ilyen és ehhez hasonló ügyek ne derülhessenek ki.
A most napvilágra került szerződések ügyében feljelentést tettek - közölte Varga Dániel, aki arra kérte az I. kerületieket, hogy június 9-én "ők is parancsoljanak megálljt az ilyen típusú visszaéléseknek, és szüntessék meg a Gyurcsány Ferenc és V. Naszályi Márta által fémjelzett rémkorszakot".
MTI

Szentkirályi: az amerikai-magyar csúcstalálkozó eredményei önmagukért beszélnek

Politikai elemző: Az amerikai pénzügyi rendszer ott áll a magyar mögött, ami megvédheti a forintot a spekulációs támadásoktól

„Aranykor” – Hankó Balázs szerint a magyar–amerikai viszony csúcsponton van

Zsigó Róbert: szerdától érkezik a nyugdíjkiegészítés

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: együttműködési megállapodást kötött a magyar és a libanoni védelmi tárca

A kormánykritikus Bloomberg sem tagadja Orbán Viktor sikerét

A Politico is elismeri, nagy siker, hogy hazánk mentességet kapott a szankciók alól

Orbán Viktor: az amerikai megállapodásaink minden magyar ember javát szolgálják

Nagy bajban Magyar Péter, az adatszivárgás során több bűncselekmény is történhetett

Az uniós szabályok szerint is a Tisza felelős az adatszivárgási botrány miatt

Tisza-szakértő: A 14. havi nyugdíj elvételével csak májusban kellene előjönni

Még a baloldali EUobserver is elismeri: Orbán Viktor washingtoni látogatása hatalmas diplomáciai győzelem volt