
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A törvényjavaslat mellett Florida állam szenátusában 23-an szavaztak, 14-en pedig ellene. Ugyanazon a napon az állam képviselőházában is elfogadták, 108 igen és hét nem szavazattal.
Az országszerte számos vitát kiváltó javaslat támogatói a közösségi oldalak fiatalokra gyakorolt káros hatásaival érveltek. A javaslatot benyújtó republikánus szenátor, Erin Grall kiemelte, hogy olyan techcégekről van szó, melyek a gyerekek manipulálása érdekében függőséget okozó eszközöket is készek bevetni.
Több szenátor azonban úgy vélte, elsősorban a szülők, és nem a hatóságok dolga figyelemmel kísérni a gyerekek online tevékenységét, és a szülők beleszólási jogát hangoztatta csütörtöki sajtótájékoztatóján Florida állam kormányzója, az ugyancsak republikánus Ron De Santis is.
A kormányzó - akinek egyébként még aláírásával hitelesítenie kell a törvényt, hogy hatályba lépjen - januárban már emlékeztetett, hogy több hasonló kezdeményezést a bíróságok már megakadályoztak.

A törvényjavaslat más ellenzői azt hangoztatták, hogy megsérti az Egyesült Államok alkotmányának első kiegészítését, mely a szólás- és sajtószabadságról rendelkezik.
Amennyiben hatályba lép, a közösségi oldalak felelőssége lesz a 16 éven aluliak regisztrálásának megakadályozása, valamint a már meglévő, 16 éven alattiak fiókjainak eltávolítása.
A legtöbb közösségi oldal csak a 13 éven alattiak regisztrációját tiltja, ám ezt a szabályt világszerte nagyon sokan kijátsszák, mivel a regisztrációnál beírt adatokat gyakorlatilag senki nem ellenőrzi.
Tavaly a szövetségi bíróság megsemmisítette Arkansas állam azon törvényét, mely szülői engedélyhez kötötte volna a kiskorúak közösségimédia-használatát.
MTI/A fotó illusztráció (MTI)

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott