Váltságdíj nélkül elengedtek több diákot a túszejtők

Az elengedett 28 diákot július 5-én hurcolták el az északnyugat-nigériai Kaduna állam egyik bentlakásos iskolájából, de 81 gyereket továbbra is fogva tartanak.


Mohammed Jalige, Kaduna állam rendőrségi szóvivője szerint a gyerekeket Sabon Gaya településén engedték el szombat este. Israel Akanji, a nigériai baptista gyülekezet elnöke újságíróknak elmondta, hogy az egyház nem fizetett váltságdíjat, ugyanakkor arról nem szólt, hogy esetleg a szülők így cselekedtek volna.


A nigériai hatóságok szerint váltságdíjat követelő banditák felelősek a történtekért. A mostani eset nyomán tizenhárom iskolát zárattak be határozatlan időre a térségben.
Az észak-nigériai Niger államban fegyveres banditák túszul ejtettek egy közvetítőt, aki egy másik diákrablás ügyében tárgyalt váltságdíjról. A bűnözők két hónapja 136 diákot hurcoltak el egy medreszéből. Abubakar Alhassan, a Korán-iskola igazgatója szerint a szülők és az iskola is tárgyalásokat folytatott a túszejtőkkel a diákok szabadon engedéséről.
Alhassan szerint a bűnözők harmincmillió naira (22 millió forint) váltságdíjat követeltek. Mint mondta, több család megvált a tulajdonától és az iskola is hozzájárult a váltságdíjhoz, de a követelt összeget nem tudták előteremteni, így a bűnözők foglyul ejtették a helyi közösség tárgyalásokat folytató tagját.
"Semmink sem maradt és a gyermekeink továbbra is fogságban vannak" - panaszolta Ibrahim Salihu, két elhurcolt gyerek apja.
Nigériában rendszeresek a tömeges emberrablások, december óta ez már a tizedik eset.
Henrietta Fore, az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) ügyvezető igazgatója szerint az említett időszakban legalább 950 diákot hurcoltak el nigériai iskolákból. Hozzátette, hogy csak az utóbbi hat hétben ötszáz fiatalt raboltak el négy incidens során az afrikai ország központi és északnyugati részén.
Ehhez folyamodnak többek között a térségben aktív iszlamista terroristák is, akik lányokat és nőket kényszerítenek arra, hogy dzsihadistákkal házasodjanak össze vagy öngyilkos merényleteket kövessenek el, másokat pedig dolgoztatnak. Más esetekben bűnszervezetek rabolnak el gyerekeket azért, hogy váltságdíjat követeljenek értük.

Nigéria északnyugati részén december óta több mint 700 embert hurcoltak el iskolákból iszlamista terrorcsoportok és más bűnbandák.

MTI

Címlapfotó:Instagram/Zhar Farfesarh

2021. július 26. 06:16
Szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálódik a német ügyészség az állatvédelmi törvény lehetséges megsértése miatt egy bajorországi tóban a fürdőzőke...
Magyar középiskolás diákokkal végzett közös kísérleteket az űrhajós.
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
56 éves? Ugyan már! Keleti Andrea akár tíz évet is letagadhatna. Bomba alak, dögös megjelenés, és most új szenvedély...
family
A „Holnap hajnalig” titkai, amit eddig senki sem tudott! Hogyan lett a magyar slágerből világot hódító himnusz? Japá...
family
Nem vágyik vissza a város zajába.
Az igazi szépség nem a tükörképben, hanem a magabiztosságban rejlik – vallják egyre többen, köztük olyan világsztáro...
family
Ismét botrány Azahriah körül! Drog, alkohol, öngyilkosság, ezekre buzdítja szövegeiben a népszerű énekes, főként kis...
family