
Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj
A Kaliforniában élő Gary Reitemeyer és felesége, Patti Reitemeyer az ABC News-nak mesélte el a bizarr történetet, hogyan foglalta el több száz fecske néhány nap alatt otthonukat, míg ők távol voltak.
Az interjúban Gary elmondta, hogy amikor a napokban hazatértek valósággal egy Hitchcock-filmben találták magukat. A házban madarak röpködtek mindenhol, hangzavar és bizarr látvány fogadta őket. Elmondása szerint a fecskék a kéményen keresztül jutottak be a házba, és telis-tele tették azt fészkekkel.
A házaspárnak profi szakembereket kellett hívni, hogy megszabadítsák őket a betolakodóktól, akik eszméletlen pusztítást végeztek.
A bútorok és berendezési tárgyak nagy részét ugyanis ki kellett dobniuk, miután lehetetlen megtisztítani őket a madárürüléktől. Átszámítva több mint hét millió forintnyi kárt okoztak az állatok a tönkretett tárgyakkal, a ház azonban jelenleg lakhatatlan, amire teljesen megtisztítják és újra lakhatóvá teszik a kiadásaik jelentősen emelkedni fognak. A helyzetüket súlyosbítja, hogy biztosítójuk nem hajlandó megtéríteni a kárukat.

Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj

Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi

„Ne törd meg a béke menetét!” - óva inti az Egyesült Államok Brüsszelt az orosz vagyonok elkobzásától

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá