Valódi csoda: Felébredt a kómából a brutálisan megvert 3 éves kisfiú

A gyereket édesanyja barátja annyira megverte, hogy a fiú majdnem belehalt.

A mindössze 3 éves texasi kisfiút, Nehémiást édesanyja barátja még januárban olyan súlyosan bántalmazta, hogy a gyerek egész testét zúzódások borították, több bordája eltört, komoly fejsérülést szenvedett, de amikor bekerült a kórházba az is kiderült, hogy súlyosan alultáplált és a mája sincs rendben. A kisfiú nemrégiben ébredt fel a kómából, állapota az orvosok szerint stabil, de további kezelésekre szorul. 

Az anya élettársa, Jasmine Salas azt állította, párja adott neki engedélyt arra, hogy megverje a fiút. A férfi azóta letartóztatásban van, borzalmas tette miatt hamarosan bíróság elé áll.

Fotó: GoFundMe

A gyerek nagynénje, Emma Schiefer elmondta, igazi csoda történt, és nagyon boldog, hogy az átélt traumák után is esély van arra, hogy Nehémiás teljesen felépüljön és ismét teljes életet élhessen.

A kórházban lábadozó kisfiúval egy háztartásban élő 5 éves gyereket a gyermekvédelem gondjaira bízták, mivel kiderült, ő is bántalmazás áldozata lehet – írta meg a CrimeOnline.

 

2023. március 07. 14:20
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Alkohol, trauma és túlsúly, mégis sikerült egy új életet kezdenie. További részletek a Tények Pluszban 18.45-kor a T...
family
A tűzoltók csak hét vízsugárral tudták megfékezni a hatalmas tüzet. További részletek a Tényekben 18.00-kor a TV2-n!
Hallgatnak. Sebestyén József magyar állampolgárt a kényszersorozás során agyonverték. Zelenszkij és von der Leyen mé...
A sofőr frontálisan ütközött egy másik autóval, majd a kukoricásba csapódott. További részletek a Tényekben 18.00-k...
Brutális balesetben halt meg egy sofőr pénteken este Lábodnál, az autója a felismerhetetlenségig összetört, miután n...