Vagyonkimentés: Magyar Pétert a hitelezőknek járó pénzből fizeti a műtrágyakirály?

Folyamatosan menti ki a cégvagyont a csődközeli állapotba került Nitrogénművek Zrt.-ből a tulajdonos, vagyis a baloldali milliárdos, Bige László – értesült a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, akár az ötmilliárd forintot is elérheti a vállalatból kiszedett pénz és vagyon értéke. Ennek híre ment a Nitrogénművek hitelezői között is, akik – ha bizonyítást nyernek ezek az információk – jogi lépéseket tesznek. Akadt olyan beszélgetőtársunk, aki szerint Bige azért juttatott a közelmúltban – Svájcon keresztül – legalább százmillió forintot a Tisza Párthoz kötődő szervezethez, mert abban bízik, hogy ha kormányváltás lesz, az üzleti viszonyok számára előnyösen alakulnak, és megszüntetik a cégével szemben kartellezés miatt indított versenyhatósági eljárást.

Bige László milliárdos és legfontosabb vállalkozása, a Nitrogénművek Zrt. az utóbbi időben bőven ad témát a sajtónak. A cég évek óta vív a versenyhivatallal, és megpróbálja lerázni magáról – nem túl sok sikerrel – a rá kartellezés miatt kiszabott 11 milliárd forintos bírságot. Eközben a múlt év vége óta sorra jelennek meg írások arról, hogy a Nitrogénművek súlyos anyagi gondban van, amit csak tetéz egy hatalmas összegű kötvényügylet. Végül a héten a Metropol robbantotta a bombát, amikor megírta: Bige László legalább százmillió forintos támogatást adott Magyar Péteréknek, az összeget Svájcon keresztül juttatták el a Tisza Párt környezetébe. Az értesülést azóta sem cáfolták.

Bige akcióba lépett, menti a vagyont

Az elmúlt napokban a lap megpróbált tájékozódni a cég – és ezzel a műtrágyakirályként is emlegetett Bige – körül kialakult helyzetről. Sikerült megszólaltatnia a Nitrogénművek működésére rálátó forrást, ahogy beszélt a cég több hitelezőjével, kötvényesével is. A megismert információk pedig úgy foglalhatók össze, hogy Bige László folyamatosan menti ki a cégvagyont a csődközeli állapotba került Nitrogénművekből. 

Ennek – a lapnak nyilatkozók szerint – az egyik formája, hogy megpróbálják kivonni a vagyonelemeket. A Magyar Nemzet úgy tudja, a vállalat értékesített például egy kamionparkolót, a vevő a Bige család tulajdonában lévő másik cég volt. 

Nyolcvanmilliárd ok

A vagyonkimentési akcióról – a lap forrásai szerint – tudomást szerzett a Nitrogénművek több kötvényese is. Ők attól tartanak, hogy ha a cég a fizetésképtelensége miatt a felszámolás sorsára jut, addigra Bige László nem hagy annyi vagyont a vállalatban, amiből végül hozzájuthatnak a pénzeikhez.

A cégnek ugyanis idén májusban lejár egy kétszázmillió eurós kötvénye, aminek visszafizetésére a jelenlegi helyzetben feltehetően nincs pénze. 

A helyzetet a Telex egy hónapja úgy foglalta össze, hogy a Nitrogénművek 2013-ban a nemzetközi kötvényt bocsátott ki, merész üzleti terveket fogalmazott meg, de azok nem teljesültek. A kötvényt aztán a cég refinanszírozta, vagyis a vállalásait úgy teljesítette, hogy egy újabb, kétszázmillió eurónyi, hét százalékot fizető kötvényt bocsátott ki. Ez járna le 2025 májusában.

 – Csakhogy a Nitrogénművek ismét nehéz helyzetben van, vagyis nem tudná egyszerűen visszafizetni adósságait – írta a lap, így vagy újra hitelt vesz fel, vagy haladékot kér a kötvényesektől. Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy kétszázmillió euró jelenlegi árfolyamon számolva nyolcvanmilliárd forintnak felel meg.

Kétségbe esve

A lap több kötvényest is megkeresett, az érintettek nyilatkoztak is, de csak név nélkül. Egyikük elmondta: hallott ugyan arról, hogy vagyonkimentés zajlik, ám leszögezte, az információk valóságtartalmáról nem tudott meggyőződni. Azt azonban hangsúlyozta, hogy rendkívül sérelmesnek tartaná, ha az értesülések igaznak bizonyulnának.

– Eljutott hozzám a hír, hogy volt szándék a kamionparkoló értékesítésére, ám azt nem tudom, hogy végül az ügylet megvalósult-e – fogalmazott. Egy másik kötvényes, megerősítve a Magyar Nemzet egyéb forrásból származó értesülését, már úgy tudja, hogy az üzletet lebonyolították, és szerinte felháborító, ami történt. Arra a felvetésre, hogy terveznek-e jogi lépéseket az ügyben, közölte: amennyiben a vagyonkimentés bebizonyosodna, a kötvényeseknek – különös tekintettel a jelentős számú intézményi befektetőre –, nemcsak érdekük, hanem kötelességük is, hogy mindent megtegyenek. Kitért arra, hogy a kötvény angol jog alatti mivoltára, az ügy igen jelentős nemzetközi figyelem középpontjában van már most is.

Fotó: MTI/Balázs Attila

A csőd árnyékában titok a tavalyi veszteség?

Furcsa módon arról egyik a lap által megkeresett kötvényesnek sincs tudomása, hogy a Nitrogénművek tavaly mekkora veszteséget hozott össze, mint ahogy arról sem tájékoztatták őket, jelenleg mit mutatnak a számok.

– A 2024-es működésről azzal az információval rendelkezem, amit a Nitrogénművek az angol törvényeknek eleget téve a kötvényesek felé nyilvánosságra hozott. Ebben a tavalyi eredmény nem szerepelt – jelentette ki egyikük.

– Az idő már meglehetősen szorít minket, de egyelőre nem született megállapodás, és azt sem lehet tudni, miként változnak majd a kondíciók – fogalmazott megint egy másik kötvényes. Azt azonban hangsúlyozta, nemzetközi gyakorlat szerint ilyen esetekben a kötvényesek célja, hogy megerősítsék a pozícióikat, különös tekintettel a biztosítéki rendszerre, és a további működés kontrolljára.

– Megítélésem szerint a Nitrogénműveknek nagyon jelentős engedményeket szükséges tennie a kötvény meghosszabbítása, illetve az ehhez kötött csőd elkerülése érdekében – fejtette ki.

Itt jön a képbe Magyar Péter

A cég belső ügyeire rálátó egyik forrás a lapnak arról beszélt, hogy Bige több forgatókönyvre is készül. Az egyik ezek közül a vagyonkimentés, a másik pedig az Európai Bíróságtól függ. A luxembourgi bírói fórum előtt ugyanis zajlik egy per a szén-dioxid-kvótaadó miatt, ami akár kedvezően is lezárulhat a milliárdos szempontjából. A harmadik forgatókönyv a politikai segítség, vagyis a műtrágyakirály nem véletlenül támogathatta nemrég – Svájc közbeiktatásával – több mint százmillió forinttal a Tisza Pártot. A Magyar Nemzet forrása finoman írta körbe a helyzetet, amikor úgy fogalmazott: a baloldali milliárdos feltehetően abban bízik, hogy a pártfinanszírozásnak ez az átláthatóságot kerülő módja egy esetleges kormányváltás után számára kedvező fordulatot hozna, és ismét egy neki előnyös üzleti környezet alakulna ki.

Volt már ilyen

Mindenesetre nem ez lenne az első eset, hogy Bige László megpróbál szorult helyzetében politikai menekülőutat találni. Jó ideje az a műtrágyakirályként is emlegetett Bige taktikája, hogy az Orbán-kormány legerősebb aktuális politikai ellenfelét finanszírozza. Így történt a legutóbbi országgyűlési választás előtt is, akkor Márki-Zay Péter kapott támogatást.

Azt maga Márki-Zay nyilatkozta, hogy Bige tízmillió forintnál is többet adott a baloldal utóbb csúfosan megbukott miniszterelnök-jelöltjének, s kifizetett egy hatvanmillió forintos kutatást is.

Ami pedig a jogszerű működést illeti, annak kapcsán megemlíthető, hogy Bige László neve az utóbbi években több zűrös ügyben is felbukkant. Ilyen volt például az az eljárás, amely vesztegetés elfogadása miatt indult ellene, ebben azonban tavaly jogerősen felmentette a bíróság. Egy másik eljárásban is érintett volt a műtrágyakirály cége, itt veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt kezdődött nyomozás. A legnagyobb vihart kavart ügy még tart: a Gazdasági Versenyhivatal 2021-ben 11 milliárd forintra büntette Bige érdekeltségét kartellezés miatt. A versenyhatóság jelenleg megismételt eljárásban vizsgálja az ügyet.

2025. április 08. 08:47
A húszi lázadók jemeni katonai létesítményeit támadta a brit légierő
A jemeni húszi lázadók katonai létesítményeit támadták a brit királyi légierő (RAF) harci gépei.
Elővett egy húsvágó kést, megszurkálta feleségét egy hajmáskéri férfi
Őrizetbe vettek a rendőrök egy hajmáskéri férfit, aki megkéselte a feleségét - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-f...
Kiderült milyen szörnyűség van a lábában a híradósnak, műteni kellett
Újabb részleteket árult el az operációról.
Erre költi 8 milliós nyereményét Csonka András és Oszvald Marika
Szívükhöz közel álló ügyet támogatnak.
Vérlázító levelet kaptak a mentők
Újabb különös levelet kapott az Országos Mentőszolgálat, bár tartalmát látva enyhén fogalmaztak az életmentők.
Élen jár a Gránit Bank
Élen jár innováció terén a Gránit Bank - erről Hegedüs Éva elnök-vezérigazgató beszélt a közgyűlésen. A bank digitál...
Gulyás Gergely: Brüsszel a háborút támogatja, nem a békét + videó
Gulyás Gergely szerint az ukrajnai konfliktus óriási terhet ró az európai gazdaságokra. A miniszter a Tisza Párt áll...
Gyengíti a magyar gazdaságot a háború
Brüsszel továbbra is az ukrán háborút támogatja, miközben az unió gazdasága egyre jobban gyengül, emiatt pedig a mag...
Halálos lövöldözés a fodrászatban
Hárman meghaltak, amikor lövöldözés tört ki egy fodrászatban Uppsalában, Svédország déli részén. Egy fekete maszkos ...
Orbán Viktor: Weber nagyúr akcióban + videó
A miniszterelnök közösségi oldalán közzétett videóban reagált az Európai Néppárt határozatára, amelyben azt rögzítet...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.