
Életveszélyes reakció: mentőhelikopter érkezett Padragra
Egy internetes társkereső oldalon keresztül ismerkedett meg 2019-ben két nővel H. Szabolcs, akiktől később több mint 10 millió forintot kért azzal az ürüggyel, hogy több százmilliós örökség vár rá, azonban először ki kell fizetnie az illetéket – írja a police.hu.
Álnéven, S. Szabolcsként mutatkozott be áldozatainak, valamint ugyanazt a mesét adta elő mindkét nőnek: ő egy több nyelven beszélő, sikeres vállalkozó és üzletember, akinek reklám- és rendezvényszervező cége, több hazai és külföldi ingatlanja van és a családjáé egy borászat is.Ezt fokozta a befolyásos politikai kapcsolatairól és a Sopronban köztiszteletnek örvendő családjáról szóló meséje is.
Pár hónappal később a soproni férfi saját apja valótlan halálhírével, valamint anyja romló egészségügyi állapotáról mesélve próbált együttérzést ébreszteni barátnőiben, majd előadta nekik, hogy apja után többszáz milliós örökség vár rá, amelyet azonban illeték megfizetése után kaphat csak meg. A férfinek az egyik nő 7 millió forintot, másik barátnője pedig 5 és fél millió forintot kölcsönzött, majd újabb hazugságként arról számolt be, hogy az anyja is meghalt.
Végül ez okozta a lebukását is, ugyanis egyik barátnője találkozott a halottnak hitt édesanyával, majd rájött, hogy a férfi nem csak ezzel kapcsolatban szedte rá, de egy másik nővel is kapcsolatban van. A két nő szembesült vele, hogy tudtukon kívül mindketten Szabolcs barátnői, aki ugyanazzal a mesével csalhatott ki tőlük milliókat. Amikor az egyik sértett kérdőre vonta Szabolcsot a történtekkel kapcsolatban, a férfi azt mondta, hogy ő titkos ügynök, és a nő miatt vége a karrierjének.
A rendőrség 2021. december 6-án kétrendbeli csalás bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki, de a férfi a bűncselekményeket tagadta, érdemi vallomást pedig nem tett. A hatóság a szükséges nyomozást elvégezte, a keletkezett iratokat pedig átadták az ügyészségnek.
A címlapfotó illusztráció: Police.hu

Életveszélyes reakció: mentőhelikopter érkezett Padragra

Videón, ahogy elérte a jégeső az ország keleti részét

Egy mozdulat megmenthette volna az autós életét az M1-esen

Holtan találták az eltűnt polgármestert Szombathely mellett

Új csalási forma terjed: 1 millió forintot is elkérhetnek egy sürgős javításért

Párja gyerekét zaklatta szexuálisan egy férfi Ácson

Videón, ahogy a levegőbe repül egy biciklis Dunaharasztiban

Megölte Révész Zsuzsát lánya focista párja, újabb részletek derültek ki

Brutális baleset Bonyhádnál, több mentőt riasztottak a helyszínre

Biztonsági őrökre támadt egy dühös szurkoló - Videó

Fiatal késelt Sopronban, egy gyorsétteremnél csapott le

Nem hoz nyugalmat a tavaszias időjárás: figyelmeztetést adtak ki több térségre