
Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban
Egy száguldó ételfutárt kaptak gyorshajtáson a rendőrök az angliai Newton Abbot-ban pénteken – számolt be a LADbible.
A sofőrt megállították, az ellenőrzés során azonban jött az újabb kellemetlen meglepetés, az autóra ugyanis nem volt biztosítás kötve. Az egyenruhások ezért lefoglalták a kocsit, amelyben viszont ott lapult egy éhes vevő rendelése.
Nem hagyták elkallódni a finom falatokat, azonnal cselekedtek, és egy másik rendőregységen keresztül – később elárulták, hogy gyalogosan – kiküldték az ételt a vásárlónak, ráadásul még melegen.
A helyi rendőröknek egyébként sok dolguk akadt aznap este, több esetben is a biztosítások meg nem létével vagy helytelenségével gyűlt meg a bajuk az autósoknak, ami az ottani törvények szerint nem csak büntetőpontokkal, hanem 300 fontos, azaz mintegy 137 ezer forintos büntetéssel is jár.

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi

Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják