
Több tucat elhurcolt műkincset ad vissza a Vatikán Kanadának
Bizarr balesethez riasztották az amerikai rendőröket még február végén a Georgia állambeli Kennesawban. Egy autó ismeretlen körülmények között átszakított egy kerítést, majd egy lakónegyedben lévő medencében végezte – számolt be szerdán a New York Post.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a víztároló le volt takarva egy ponyvával, ami nem engedte, hogy a Toyota teljesen elsüllyedjen, azonban kétséges volt, elbírja-e huzamosabb ideig a kocsi súlyát.
A helyszínre érkező egyenruhások testkamerája rögzítette az eseményeket. Az egyik rendőr beugrott a medencébe, majd kopogtatni kezdte a sofőroldali ajtót, az autóban ülő nő viszont nem reagált.
Végül kinyitották a kocsit, kihúzták a medencéből a vezetőt, és takarókba tekerték. Egy helyi kórházba szállították, az alvázmosáson átesett járgányát pedig kivontatták a vízből.

Több tucat elhurcolt műkincset ad vissza a Vatikán Kanadának

Pornográf fotók készítésével zsarolt egy fiatal férfi egy 12 éves kislányt

Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány