Ürüléket hajigált, majd macsétával támadt a rendőrökre egy meztelen férfi

Hamarosan bíróság elé áll a 37 éves Russom Gebretsadik, aki hatalmas felfordulást okozott december 30-án egy baltimore-i kisboltban, amikor rátámadt a rendőrökre – számolt be az esetről kedden a The Daily Star.

Russomot egy szál zokniban látták az amerikai Baltimore délnyugati részén, mielőtt szembekerült volna a hatóságokkal. Beszámolók alapján, amikor a rendőrök üldözőbe vették, a férfi ürüléket dobott feléjük. Ezt követően a tettes egy sarki boltba menekült.

A vádlott az üzletben tárgyakat és újabb adag ürüléket hajigált az egyenruhások felé, egyikük kisebb sérülést is szenvedett.

A férfi a dobálózás után egy vadászkéssel és egy macsétával kezdett el hadonászni, majd nekiment az egyik tisztnek, aki egy karcolással megúszta a támadást.

Fotó: Baltimore Rendőrkapitányság

A rendőröknek vélhetőleg elege lett Russom ámokfutásából, így végül lábon lőtték. A földre rogyott férfit ekkor sikerült megbilincselni.

Miközben őrizetbe vették, még mindig fegyver után nyúlt, de a rendőröknek sikerült segítséget nyújtaniuk neki, és érszorítót tettek a lábára, ami valószínűleg megmentette az életét

– nyilatkozta Richard Worley rendőrfőnök.

A kórházban ellátták Russom sérüléseit, majd gyilkossági kísérlettel, valamint hasonló bűncselekmények elkövetésével vádolták meg. A férfi ebben a hónapban bíróság elé áll.

Borítókép: Baltimore Rendőrkapitányság

2024. január 16. 15:15
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
CSECSEMŐGYILKOSSÁG - Megöltek egy kéthetes újszülöttet Nagydorogon. Az anyja azt állította, hogy valaki elrabolta tő...
Korábban már gyermekpornográfia miatt elítélték.
Hétfőn még a stúdióban olvasta fel a legfrissebb híreket, szerdán pedig már a Balaton legnagyobb fesztiváljának szín...
family
Alig vártuk ezt a napot. Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajós...
family
Műtét, felépülés és a rajongók reményei – Demjén Ferenc állapota napról napra javul! A Kossuth-díjas énekest nemrég ...
family