
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Újvári Balázs újságírói kérdésre válaszolva közölte, az uniós végrehajtó testület előzetes helyzetértékelése azt sugallja, hogy a két érintett országban nincs jele annak, hogy közvetlen kockázat fenyegetné az ellátás biztonságát.
Jelenlegi ismereteink szerint, a rendelkezésünkre álló információk alapján és a belső biztonságot érintő elemzéssel összhangban úgy tűnik, hogy az Ukrajna által a Lukoil ellen bevezetett szankciók mindaddig nem érintik a kereskedelmi társaságoknak a Barátság kőolajvezetéken keresztül érkező olajtranzit-műveleteit, amíg a Lukoil nem az olaj formális tulajdonosa
– fogalmazott.
A szóvivő arról tájékoztatott, hogy Valdis Dombrovskis kereskedelempolitikáért felelős uniós biztos a Lukoil-szállítás témáját részletesen megvitatta Denisz Smihal ukrán miniszterelnökkel.
A megbeszélés után pedig az Európai Bizottság egy második levelet is küldött Magyarország és Szlovákia illetékes minisztereinek, hogy közölje a brüsszeli testület előzetes elemzését, és bátorítsa a két tagállamot, hogy osszanak meg minden további és részletes vonatkozó információt – mondta.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Ebben a szakaszban a tények ellenőrzése és a helyzet közös megértése elengedhetetlen – húzta alá Újvári Balázs, majd hozzátette: „most több eszmecsere, több elemzés, több munka fog történni annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb mértékben tisztázzuk a helyzetet”.
Továbbá emlékeztetett arra, hogy az EU olyan szabályozási keretet vezetett be, amely arra ösztönzi tagállamainkat, hogy leváljanak az orosz fosszilis energiahordozókról. Ez az összes uniós tagállamra vonatkozik – hívta fel a figyelmet.
A Lukoil-szállításokat érintő végső bizottsági döntés a Magyarország és Szlovákia által adott válaszok tükrében születik meg – tette hozzá.
Adalbert Jahnz uniós bizottsági szóvivő közölte, az Európai Bizottság nem a hosszú távú, hanem csak az azonnali ellátásbiztonsági aggályokat vizsgálja, jelen esetben az alapján, amit a két ország kifejezetten felvetett.
„Előzetes elemzésünk ugyanakkor nem utal közvetlen kockázatokra” – fogalmazott.
Az uniós végrehajtó testület előzetes elemzése továbbá azt tárta fel, hogy júliusban a Lukoiltól származó hiányzó olaj mennyiségét különböző más beszállítók pótolták ugyanazon Bartáság kőolajvezetéken keresztül – mondta. Van továbbá más alternatíva is Magyarország és Szlovákia számára, amely közé tartozik például az Adria kőolajvezeték horvátországi szakaszát üzemeltető Janaf vállalat importjának növelése. A Janaf mindkét ország számára megfelelő mennyiségű kapacitással rendelkezik – emelte ki.
„Továbbra is tárgyalunk a két országgal, de meg kell jegyezni azt is, hogy óriási lépéseket tettünk olajkészleteink diverzifikálása terén” – fogalmazott.
„Összességében az orosz nyersolaj jelenleg az EU teljes kőolajimportjának körülbelül 3 százalékát teszi ki. Ezt is szem előtt kell tartani mint a kontextus fontos elemét, amikor az ellátás biztonságáról van szó” – tette hozzá a szóvivő.
Forrás: MTI

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár