
Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj
November végén felfüggesztettek egy 15 éves diákot Angliában, miután informatikaórán unalmában feltörte iskolája hálózatát. A gyerek aggódó édesapja most a Metronak mesélt a történtekről.
Riley Stoddernnél korábban ADHD-t, autizmust és szociális szorongást diagnosztizáltak, aki az iskolában meg sem szólalt annak ellenére, hogy egy terápián is részt vett.
Édesapja, Daniel Stoddern azonban nem érti, hogy fia miért nem kapott speciális támogatást az oktatási intézménytől.
A tanár, aki felhívott, úgy állította be Rileyt, mint valami zseniális terroristát, és azt mondta, hogy ez egy nagyon komoly dolog
– nyilatkozta a lapnak az édesapa, akinek a tanár hangsúlyozta, hogy a tanuló miatt minden adat veszélybe került.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Daniel azt is elárulta, hogy Riley a felfüggesztés után úgy érezte, ő minden tőle telhetőt megtesz, mégis folyamatosan bajba került.
Információk szerint viszont nem ez volt az első eset, hogy a diákot felfüggesztették volna. Korábban ugyanis videókat nézett vagy játszott a tanórákon.
Mint kiderült, az édesapa végül tárgyalt az iskolával és azt kérte, hogy a jövőben jobban figyeljenek oda gyermekére.

Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj

Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi

„Ne törd meg a béke menetét!” - óva inti az Egyesült Államok Brüsszelt az orosz vagyonok elkobzásától

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá