Ukránbarát és bevándorláspárti paktumot kötött az Európai Néppárt és a baloldal, a Tisza képviselői is aláírták

A brüsszeli elit láthatóan készül a Joe Biden elnöksége utáni időkre, az Európai Néppárt és az Európai Parlament két legnagyobb baloldali frakciója arra szövetkezett, hogy meggátolják azokat a változásokat, amelyeket a frissen megválasztott Donald Trump tervez. A Tisza Pártot is a soraiban tudó szövetség az ukrajnai háború folytatása, valamint a migrációs paktum végrehajtása mellett kötelezte el magát, emellett továbbra is készek politikai fegyverként bevetni a jogállamisági eljárásrendszert - írta szerdán a Magyar Nemzet.

Noha Donald Trump, megválasztott amerikai elnök még hivatalba sem lépett, a brüsszeli elit már forgatókönyvet gyárt arra, hogy miként fogja ellenpontozni a január közepétől hivatalba lépő békepárti adminisztrációt. Az Európai Parlament három meghatározó frakciója – a baloldali S&D és a Renew, valamint az Európai Néppárt (EPP) – egységfrontba tömörült, amit egy új paktumban is megpecsételtek. A Platform cooperation statement nevű dokumentumban foglaltak homlokegyenest szembemennek a Trump által képviselt irányvonallal, ahogyan Magyarország érdekeivel is.

A paktum aláírói – akik egyébként a Zöldek frakcióját is várják a szövetségbe – Ukrajna-pártinak nevezik magukat és egyebek mellett azt rögzítik, hogy „rendíthetetlenül támogatják Ukrajnát abban, hogy megtarthassa a területi egységét”. 

Fotó: MTI/Purger Tamás

A dokumentum aláírói kiállnak a migrációs paktum maradéktalan végrehajtása mellett, továbbá azt a jogot is fenntartják maguknak, hogy a tagállamok megrendszabályozására a jövőben is bevessék a jogállamisági eljárásrendszert. Utóbbival például a hazánknak járó uniós pénzeket tudják visszatartani. A megállapodás új uniós bevételi források bevezetését is sürgeti, ami további terheket róna a tagállamok lakosságára és vállalkozásaira.

A paktumot szignózó három frakciónak kiemelten fontos, hogy december elsején felállhasson az új, de továbbra is a néppárti Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság. Ezért jóváhagyták azon hat uniós biztos – köztük Várhelyi Olivér – kinevezését, amit eddig politikai okokból megakadályoztak. 

Fotó: MTI / Kovács Tamás

– Az az egyébként nem is olyan meglepő helyzet állt elő, hogy ennek a megállapodásnak ugyanúgy részese a DK, mint ahogy a Tisza Párt is. A paktumot ugyanis az ő frakcióik kötötték – erre Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti képviselője hívta fel a figyelmet a keddi sajtótájékoztatóján, Strasbourgban. Hozzátette: Gyurcsány Ferenc és Magyar Péter szövetségéről van szó, vagyis olyanokéról, akik évek óta dolgoznak a saját országuk ellen, és kötelességüknek érzik, hogy mindenben igazodjanak a néppárt álláspontjához. Dömötör sokatmondó ténynek nevezte, hogy a paktumot a liberális és szocialista frakciók jelentették be nagy büszkeséggel, az Európai Néppárt és a soraiban ülő Tisza Párt pedig megpróbálta „elsunnyogni” a tájékoztatást.

– Ez a megállapodás természetesen alapvetően befolyásolja, hogy a Fideszt is tömörítő Patrióta-frakció hogyan szavaz szerdán, amikor is az Európai Bizottság egészéről lesz szavazás – jelentette ki a Fidesz EP-képviselője. Szavai szerint a Patrióta-frakció november 26-án este ült össze, hogy meghozza az ezzel kapcsolatos döntést. 

A paktum végleges szövege, itt olvasható el.

A paktum kilenc pontot tartalmaz:

1. Európa egyesítése és megerősítése az uniós értékek alapján: beleértve a jogállamiságot, és Ukrajna támogatását.

2. Az európai jólét gazdasági környezetének megteremtése: új uniós bevételi források bevezetése.

3. Hatékony migrációs politika: az EU migrációs és menekültügyi paktumának gyors, hatékony és teljes körű végrehajtása.

4. Az európai társadalmi modell fenntartása: a La Hulpe-i nyilatkozat végrehajtása. 

5. Az élelmezésbiztonság, a víz és a fenntartható környezet biztosítása.

6. A demokrácia védelme: a jogállamiság helyreállítása, a nők jogainak védelme a nemek közötti egyenlőség biztosítása.

7. A nemzetközi rend és az emberi jogok védelme: Ukrajna megingathatatlan támogatása.

8. Az uniós költségvetést megvédése a visszaélésektől olyan esetekben, amikor a tagállamok megsértik a jogállamiság elveit.

9. Az EU reformja a cselekvőképességének javítása érdekében, előmozdítva a szükséges reformokat „egy szorosabban együttműködő unió felé”.

2024. november 27. 09:45
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
A sofőr megfulladt, nem tudott kiszabadulni a kocsiból. További részletek a Tényekben 18.00-kor a TV2-n!
Egy kattintással lehet igényelni digitális erkölcsi bizonyítványt, amit pár órán belül meg is kapnak, emellett hitel...
Idegesen reagált az ellenzéki politikus arra, hogy a miniszterelnök bejelentette, országjárásra indulnak.
A háromgyerekes anyuka nemcsak otthon ragad seprűt.