
Egy papuccsal verte halálra barátnője kétéves kislányát
Olekszij Aresztovics az ukrán közszolgálati televíziónak azt mondta: "Küldöttségünk Isztambulban (az ukrán-orosz béketárgyalások helyszínén) megállapodást kötött az evakuálásokról". Hozzátette: "úgy gondolom, hogy ma vagy talán holnap jó híreket fogunk hallani Mariupol lakosainak kimenekítéséről".
A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) pénteken egy csapatot küldött, hogy kivezessen egy mintegy 54 ukrán autóbuszból és más magánjárművekből álló konvojt a városból, de visszafordultak, mondván, hogy a körülmények miatt nem lehetett volna tovább haladni.
Szombaton újra próbálkoznak.
Mariupol, amelyet Oroszország öt hete tartó inváziójának első napjai óta bekerített, Moszkva fő célpontja a délkeleti Donyec-medencei régióban.Több tízezer ember rekedt a városban, ahol alig jutnak élelemhez és vízhez. Vlagyimir Putyin orosz elnök február 24-én hajnalban rendelte el katonai művelet végrehajtását a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására.
Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségeiben, köztük Kijevben is támadtak katonai és polgári célpontokat, és támadást indítottak a Moszkva-barát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területekről. Az ukrán vezetés hadiállapotot vezetett be, majd benyújtotta európai uniós csatlakozási kérelmét.
A felek számos halálos áldozatról is beszámoltak. A NATO a háború megindulása után aktiválta többnemzetiségű gyorsreagálású haderejét. Az Európai Unió és a nyugati országok fegyvereket szállítanak Ukrajnának és szankciókat hoztak Oroszország ellen.
MTI/a címlapfotó illusztráció: Olekszij Arestovics hivatalos Facebook-oldala

Egy papuccsal verte halálra barátnője kétéves kislányát

Szabadon engedték az Északi-tengerben Timmyt, a hosszúszárnyú bálnát

Olaszországban több ezer embert menekítettek ki egy erdőtűz miatt

Vádat emeltek a londoni késeléses támadás elkövetője ellen

Az Egyesült Államok nemzetközi kezdeményezést indít a Hormuzi-szoros zavartalan hajózhatóságának érdekében

Ausztráliában összecsapások törtek ki egy őslakos kislány halála után

Emelték a terrorellenes készültség szintjét Nagy-Britanniában

Cristiano Ronaldo 970 gólnál tart

Ismét izraeli légicsapás érte Dél-Libanont, többen meghaltak

Erdőtűz pusztít Graz közelében

Thaiföldön őrizetbe vettek egy nőt, aki indiai csillagteknősöket próbált kicsempészni az országból

Többen meghaltak egy Líbia partjainál napokig sodródó hajón