Ukrajnai háború - Migrációs szervezet: a magyar hatóságok hibátlanul kezelik a helyzetet

A Nemzetközi Migrációspolitika-fejlesztési Központ (ICMPD) főigazgatója szerint a magyar hatóságok hibátlanul kezelik az ukrajnai háború nyomán kialakult menekültválságot.

Michael Spindelegger a beregsurányi Híd Kárpátaljáért segítségponton tett látogatása alkalmával az MTI tudósítójának elmondta: a delegációjuk egyelőre a menekültek fogadásának és ellátásának folyamatát tanulmányozza, annak érdekében, hogy megfelelő segítséget tudjanak nyújtani.

Hangsúlyozta: egyelőre azt tapasztalják, hogy a hatóságok hibátlanul kezelik a helyzetet, illetve a civil szektor és a magánszemélyek is szenvedélyesen dolgoznak a menekültek érdekében.

Fotó: police.hu

"Hihetetlen ezt a segítségnyújtást látni, ami szép példája a szolidaritásnak" - fogalmazott Michael Spindelegger.

A bécsi székhelyű ICMPD világszerte 90 országban működik. Azzal a céllal jött létre, hogy kutatásokat végezzen és projekteket hajtson végre a migrációval kapcsolatos kérdésekben, emellett szakpolitikai ajánlásokat adjon kormányzati szerveknek, valamint kormányközi ügynökségeknek.

MTI

2022. március 09. 16:04
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Megdöbbentő videón, ahogy az autópályára zuhant egy mentőhelikopter Sacramentóban, az Egyesült Államokban. Csak a sz...
Menekülés közben a párizsi reptéren fogták el a Louvre egyik ékszertolvaját. A férfi Algériába akart menekülni, azót...
Felhőszakadás és heves jégeső csapott le szombaton sok helyen az országban. Bugyi és Albertirsa utcái kifehéredtek a...
Vonaton fosztotta ki az áldozatát egy rabló Miskolcnál, azzal fenyegette az utast, hogy megkéseli, ha nem adja oda n...
Centiken múlt, hogy nem ütközött egy utasokkal teli busszal egy autós Budapesten az Üllői úton, a sokkoló szabálytal...