
Cicanacis transzi vizelte oldalba a Fidesz székházat - Fotók
A tárcavezető a Vladimir Bolea moldovai miniszterelnök-helyettessel közös tárgyalását követően emlékeztetett, hogy a két ország között négy éve stratégiai partnerségi megállapodás van érvényben, amelynek eredményei már most jól érzékelhetők.
Aláhúzta: a kétoldalú kereskedelmi forgalom csúcsot döntött, s évi 200 millió euró körül stabilizálódott az értéke, amiben fontos szerepet játszik a magyar gyógyszeripari és élelmiszeripari export is.
Tájékoztatása szerint a magyar vállalatok több mint kétmilliárd forint értékben szállítottak takarmányt Moldovába, ezzel hozzájárulva az ország mezőgazdasági versenyképességének folyamatos javításához.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a gazdasági kapcsolatok további fejlődésének újabb lendületet adhat a vámmentességi megállapodás kiterjesztése az Európai Unió és Moldova között.
Mi támogatjuk, hogy az Európai Unió és Moldova között minél előbb induljanak meg a vámmentesség hosszú távú fenntartására vonatkozó tárgyalások
- fogalmazott.
A miniszter arra is kitért, hogy a hazai cégek bizalmát nagymértékben erősíti, hogy a legnagyobb magyar bank, az OTP a moldovai pénzügyi piac egyik legfontosabb szereplőjévé vált mára.
Illetve szavai szerint az is jelentősen segítheti a gazdasági együttműködést, hogy a WizzAir hamarosan újraindítja a járatát Budapest és Chisinau között.
Végezetül pedig szeretném elmondani önöknek, hogy Moldova kormánya és Magyarország kormánya is természetesen speciális felelősséget érez a nemzeti mezőgazdaság megvédése iránt, és ahogyan a moldáv kormány a moldovai gazdák, éppúgy a magyar kormány a magyar gazdák érdekeit képviseli
- jelentette ki.
Ennek kapcsán pedig közölte, hogy ezt a célt szolgálja az Ukrajnából származó gabonaimport tilalmának fenntartása, erre a magyar gazdák, a hazai piac védelme érdekében van szükség.
Ehhez az intézkedésünkhöz ragaszkodunk, mivel ez egyértelműen megvédi a magyar mezőgazdaságot és a magyar gazdákat
- összegzett.
Forrás: MTI

Cicanacis transzi vizelte oldalba a Fidesz székházat - Fotók

A Hősök terén mutogatta a heréjét egy tiszás rapper, botrányba fulladt Puzsér Róbert rendezvénye

Orbán Viktor: Mi vagyunk a hangos többség, hajrá, Fidesz!

Megint a rezsicsökkentést támadja, és az eltörlését követeli Magyar Péter energetikai szakértője

A Fidesz egyre több, a Tiszához köthető választási visszaélésről kap bejelentést

A Fidesz fog kormányt alakítani, bukta lesz a Tiszának! – szögezte le Orbán Balázs egy amerikai kutatás alapján

Szijjártó Péter: csak a nemzeti kormány képes kimaradni a háborúból

Deutsch Tamás: Magyar Péter átvert mindenkit, és tőle aztán senki ne várja, hogy kint tartja Magyarországot a háborúból!

Dömötör Csaba: a Fidesz Demokrácia Központot hoz létre a tiszás választási csalások megakadályozására

Egykori barátai tálalnak ki Magyar Péterről - Videó

Brüsszel és Magyar Péter háborúba sodornák Magyarországot, állítsuk meg őket!

Orbán Viktor Rónai Egonnál: Készen állok a folytatásra, győzni fogunk