
Paprikaspray-vel elkövetett támadás okozott fennakadást a londoni Heathrow repülőtéren
Björn Ulvaeus elárulta, hogy az ikonikus svéd pop csapat, az ABBA idén határozottan új zenével tér vissza a piacra.
A 76 éves énekes-dalszerző a The Herald Sun-nak elmondta, hogy az együttes korábbi tagjai összeültek Stockholmban, hogy megvitassák a visszatérés részleteit.
"Határozottan kiadunk egy új dalt idén, már nem feltételes módban beszélünk, hanem tényleg megtörténik" - árulta el Björn szombaton.
Az énekes kezdeményezéséhez csatlakozott Benny Andersson, Agnetha Faltskog és Frida Lyndstad, a legendás négyes pedig már vissza is tért a stúdióba, hogy új anyagokat rögzítsen.
"Nagyon, de nagyon jó barátok vagyunk. Annyi mindenen mentünk keresztül, 40 év után először mégis itt állunk a stúdióban mind a négyen. Nehéz leírni, de nagyon erős a kötelék közöttünk" - folytatta az énekes.
Ráadásul nem csupán egy, hanem öt új dallal is készülnek, amelyről még tavaly adott tájékoztatást az együttes egyik tagja. Legutolsó albumuk a nagysikerű The Visitors volt 1981-ben.
Két műnek már tudjuk is a címét, ugyanis nagyon közel álltak hozzá, hogy megjelenjenek, de a koronavírus-járvány átszőtte a terveiket.
Az egyik dal az "I Still Have Faith In You", a másik pedig a "Don't Shut Me Down" címet viseli.
Címlapfotó: Instagram/ABBA

Paprikaspray-vel elkövetett támadás okozott fennakadást a londoni Heathrow repülőtéren

Többen meghaltak egy goai diszkótűzben

Holttestet találtak egy óvoda udvarán, megrázó látvány fogadott egy édesanyát

Katonák egy csoportja hatalomátvételt jelentett be Beninben

Nagy a baj: A csernobili atomerőműnél azonnali beavatkozás szükséges

Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak

A német fiatalok elutasítják a sorkatonaságot

Ismét lövöldözés tört ki az afgán-pakisztáni határon, halottak is vannak

Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj

Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi

„Ne törd meg a béke menetét!” - óva inti az Egyesült Államok Brüsszelt az orosz vagyonok elkobzásától

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben