
Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak
November óta számos hasonló eset történt, hatalmas felháborodást váltva ki az ázsiai országban. Az észak-iráni Ardabil hét lányiskolájának diákjai lettek rosszul a gáztól, szerdán a reggeli órákban, 108 lányt szállítottak kórházba - közölte a kórház illetékes osztályának vezetője a Tasnim hírügynökséggel.
A légzési nehézségtől és hányingertől szenvedő diáklányok állapota javulóban van - tette hozzá. Iráni lapok szerint legalább három teheráni oktatási intézményben történtek újabb mérgezések. A Fars hírügynökség szülőkre hivatkozó jelentése alapján a főváros nyugati részében fekvő Tehranszár negyed egyik gimnáziumában valamilyen spray mérgezte meg a tanulókat.
Zahra Seiki, az iráni parlament egészségügyi bizottságának szóvivője szerdán közölt becslése szerint az első, november végi esetek óta csaknem nyolcszáz diáklányt mérgeztek meg a légutakat támadó szerrel Komban, a síiták szent városában és másik négyszázat a nyugat-iráni Borudzserdben.
Az egészségügyi minisztérium által közzétett toxikológiai vizsgálati eredmények szerint a Komban használt mérgező anyag egyik összetevője az iparban és a műtrágyagyártásban ismert N2 nitrogén gáz volt.
Ebrahim Raíszi iráni elnök szerdán utasította Ahmad Vahídi belügyminisztert, hogy a lehető leggyorsabban vizsgálják ki az ügyet, és tájékoztassák a nagyközönséget a vizsgálatról a családok aggodalmának eloszlatása érdekében - olvasható az elnöki hivatal honlapján.
Vahídi szerdán újságírókkal közölte, hogy folyik a nyomozás, de eddig még senkit sem vettek őrizetbe. Az egészségügyi minisztérium vasárnap azzal magyarázta a történteket, hogy "egyesek" így akarnak minden iskolát, elsősorban a lányiskolákat bezáratni. Iránban az oktatás mindenki számára kötelező, az egyetemi hallgatók között a lányok vannak többségben - közölte az MTI.

Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak

A német fiatalok elutasítják a sorkatonaságot

Ismét lövöldözés tört ki az afgán-pakisztáni határon, halottak is vannak

Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj

Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi

„Ne törd meg a béke menetét!” - óva inti az Egyesült Államok Brüsszelt az orosz vagyonok elkobzásától

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe