
A NATO főtitkára súlyos dollármilliárdokat adna Ukrajnának
A videóban látható, hogy Gyurcsány Ferencnek nemcsak az egyensúlya megtartásával voltak problémái, hanem a beszéde is erőteljesen akadozott – írta meg az origo.hu. A portál egy videót is közzétett a fórumról.
Sokak szerint a DK-elnök a rendezvény idején részeg volt, azt követően pedig autóba ült és vezetett is.
Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője közösségi oldalán az interneten futótűzként terjedő, korábbi videóhoz hozzáfűzte, hogy:
"A baloldal vezére: Gyurcsány Ferenc szemmel láthatóan már fényes nappal, a saját kampányeseményein is hullarészeg. Még nagyjából 9 hónap van hátra a választásig. Vajon kibírja addig??"
Gyurcsány Ferenc a botrányos gyöngyösi fórum után Balmazújváros felé vette az irányt. Útközben posztolt még egy képet közösségi oldalára. A fotón pedig az látható, hogy egy kisebb pohárból iszik valamit. Az origo.hu szerint a képet sokan bizonyítékként értelmezték arra nézve, hogy a DK elnöke rövidezett, mások szerint arról van szó, hogy egy kávéval próbált józanodni.

A NATO főtitkára súlyos dollármilliárdokat adna Ukrajnának

Szentkirályi Alexandra szerint a bolgárok már szenvednek a brüsszeli háborús adóemelések miatt

Brüsszel az orosz gázimport megtiltásával ellehetetlenítené a rezsicsökkentést

Meggyőző a Fidesz előnye, az ősz is a kormánypártnak kedvezett

Orbán Viktor: A minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

Eltűnt Magyar Péter előnye, már a Medián mérése sem jósol sok jót neki

Nem tetszik a tiszás influenszernek, hogy jövőre emelkednek a bérek

„A balliberális kutatók elkezdték hozzáigazítani a számaikat a valósághoz”

Újabb megszorítás jöhet a Tiszától: több tízezer forintos teher az autós családoknak + videó

Brüsszel Brüsszellel szemben: óriási kockázatot jelent az ukrán mentőcsomag

Ukrajna ismét hazánk energiaellátását támadja, miközben Brüsszel a kormány ellen szövetkezik

Két tüntetés, egy üzenet: nem a sorkatonaságra! + videó