
Rendkívüli helyzetet hirdettek, miután három ház porig égett egy településen
A híradások szerint a Tokiótól délnyugatra, Sidzuoka prefektúra Atami városában történt földcsuszamlás után 113 emberrel nem sikerült kapcsolatot teremteni, őket eltűntként tartják nyilván a hatóságok.
Az egy nappal ezelőtti hírek még húsz eltűntről szóltak.
Eddig három holttestre bukkantak a túlélők után kutató csoportok, és 23 embert sikerült élve kihozni a sárlavina által eltemetett mintegy 130 lakóház romjai alól.
A melegvízű forrásairól ismert, hegyoldalban épült 37 ezres Atamiban helyi idő szerint szombat reggel történt a földcsuszamlás, mintegy két kilométeres sárlavina zúdult a városra. Második napja folyik a kutatás az eltűntek után, amit a szűnni nem akaró eső nehezít. Meteorológusok ráadásul újabb földcsuszamlások veszélyére figyelmeztetnek.
A tragédiát a Japán középső és keleti régiójában napok óta tartó eső okozta. Egyes helyeken két nap alatt 400-500 milliméter csapadék hullott.
A térségben egyre gyakoribb, hogy a sokévi átlagnál lényegesen több eső esik. Ennek következtében az elmúlt tíz évben 1500 kisebb-nagyobb földcsuszamlás történt, kétszer több, mint az előző évtizedben.

Rendkívüli helyzetet hirdettek, miután három ház porig égett egy településen

Felfoghatatlan tragédia: Két hónapos csecsemő halála miatt indult nyomozás

Felrobbant egy elektromos roller a lakásban, megégett a tulaj

Kútba zuhant egy nagymuzsalyi nő, fotókon a rémisztő baleset helyszíne

Elfogyott az üzemanyag – átmeneti fennakadások az olasz légi közlekedésben

Egy átlagos kiszállításból óriási támogatás lett – közel 15 milliót kapott a futár

„Jó barátom, Orbán Viktor” – örömmel érkezik Budapestre JD Vance

XIV. Leó pápa: a keresztények igazságát gyakran álhírek homályosítják el

Halálos tragédia, lezuhant egy gyermek a negyedik emeletről

Farkasokhoz mászott be egy baba az állatkertben, míg a szülei telefonoztak

Tinik rabolták el osztálytársukat, megverték és fegyverrel fenyegették

„20 évet letöltök, és majd a sírodra köpök" - meg akarta ölni az anyját, mert az nem vitte el az edzőterembe