
Az egész ukrán politikai elit érintett a korrupciós botrányban, kenőpénzzel fotózták le Julia Timosenkót
Újabb tragédia sújtja a filmipart, 86 éves korában szombaton meghalt David Seidler, az Oscar- és BAFTA-díjas A király beszéde című film forgatókönyvírója – közölte hétfőn a BBC. A londoni születésű filmes, aki maga is dadogással küzdött egész életében, VI. György király igaz történetén keresztül mutatta be a világnak a beszédhibával való együttélést. A 2010-es film főszerepéért Colin Firth a király ábrázolásáért elnyerte a legjobb színész kategóriáját, de Seidler is Oscar-díjat kapott, amit beszédében a világ összes dadogójának ajánlott.
David ott volt, ahol a világon a legjobban szeretett lenni, vagyis Új-Zélandon, és azt csinálta, ami a legnagyobb békét nyújtotta számára, ez pedig a legyező horgászat volt
– árulta el a BBC érdeklődésére Seidler menedzsere, Jeff Aghassi.
David Seidler a világháború előtt költözött az Egyesült Államokba, ahol jelentkezett a Cornell Egyetemre. Itt ismerkedett össze Thomas Pynchon amerikai íróval, aki bevezette őt a szórakoztatóipar rejtelmeibe. Pályafutását japán filmek szinkronfordításával kezdte, majd 1960-ban robbant be a televíziós iparba az Adventures of the Seaspray című sorozattal. Karrierje során több animációs gyerekfilmet készített, mint a The King And I, A bűvös kard – Camelot nyomában, vagy a Madeline: Lost in Paris.
Menedzsere közlése szerint Seidler haláláig több ötleten is dolgozott, számos aktív projektje volt még, beleértve különböző dokumentumfilmeket, sorozatokat és játékfilmeket is.
Címlapfotó: X

Az egész ukrán politikai elit érintett a korrupciós botrányban, kenőpénzzel fotózták le Julia Timosenkót

Trump szerint Zelenszkij akadályozza a békét, nem Putyin

Lesújtó részletek: Több rendőr is megsérült szerda reggel

Leomlott egy daru, többen megsérültek

Andrej Babis leleplezte az előző kormány kínos titkát

Futótűzként terjed a magyar megoldás Európában – újabb uniós ország hozhat kulcsfontosságú döntést

Thaiföld északkeleti részén többen meghaltak, amikor daru zuhant rá egy vasúti szerelvényre

Meghalt kilenc újszülött egy szülőotthonban, nyomoznak a hatóságok

Alvó kislánnyal együtt loptak el egy autót - videóval

Halálra fagyott a híres vízesésnél egy férfi

Halott feleségével akart repülőre szállni egy férfi

Kiderült, miért lopott emberi maradványokat a temetői rém